MTA-elnökség: Az elbocsátott tanárokat vissza kell helyezni eredeti munkahelyeikre, valamint villámgyors béremelés kell

A Tudományos Akadémia gyorsan igyekezett kisegíteni az “ötlethiányban” szenvedő Pintér Sándort, hogy mégis mi is lenne a teendő a mai magyar oktatási rendszerben, amit a Fidesz vagy elmulasztott eddig, vagy teljesen a fordítottját csinálja. Ha már Pintér Sándor arról panaszkodott, hogy a pedagógusok csak morognak, de javaslatokat nem adnak neki a közoktatásban uralkodó állapotok javítására, akkor most megnyugodhat, ugyanis nem különb grémium, mint a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége sietett a miniszter segítségére. Az MTA vezetőségének állásfoglalásában a testület a következőket tartja elengedhetetlenül fontosnak a jó színvonalú közoktatási rendszer megalapozásához: Mindezeken felül az elnökség…

Tovább olvasom

Az MTA szerint az oktatás helyzete nemsokára kezelhetetlenné válik

Állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottsága a pedagógusok anyagi megbecsüléséről, amelyben leszögezik: a mérések szerint egyre romlanak a magyar diákok eredményei, nem csökken az iskolát korán, végzettség nélkül elhagyók száma. „Változás kell ahhoz, hogy a közoktatás helyzete kedvező irányt vegyen. A Magyar Tudományos Akadémia szorgalmazza ennek a változásnak az elindítását. Kérjük a Kormányt, hogy ebben – a szakmai szervezetekkel együttműködve – vállaljon vezető szerepet” – írják. Szerintük a „jelenlegi helyzet nem tartható fenn”, kiváló oktatási rendszer nélkül nem tudunk lépést tartani térségünk országaival, még kevésbé valósulhat…

Tovább olvasom

Online petícióban tiltakoznak az MTA tagjai Orbán tusványosi beszéde miatt

“Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a miniszterelnök a magyar nép jövőjét ilyen tudományosan tarthatatlan tannal és veszélyes ideológiával kapcsolja össze” – írták. Online petíciót indított a Magyar Tudományos Akadémia több tagja, mellyel Orbán Viktor tusványosi beszéde ellen tiltakoznak. Az akadémiai tagok a miniszterelnök szövegének azt a részét kifogásolják, mely a népek keveredéséről, „kevert fajokról” és a „fajkeveredés” elutasításáról szól. Az MTA-tagok a következőképp kommentálják a kifogásolt részt: „Az emberi faj egységes, ezért az emberi fajok, illetve keveredésük felvetése biológiailag eleve hibás, az ezekre történő politikai hivatkozás pedig történelmileg kudarcos, katasztrófák sorát okozó eszmerendszert idéz…

Tovább olvasom

Az MTA is felszólalt az Avalon Fertő tavi beruházásának leállításáért

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is a Fertő-tavi „természetpusztító” beruházás leállítását követeli – közölte kedden a Greenpeace Magyarország. Az MTA Biológiai Tudományok Osztályának állásfoglalása így szól: A beruházás így a jelenleginél nagyobb területet venne el a Fertő tó nádasából és medréből, a környezetére nehezedő turisztikai nyomás sokszorozódna, és ezáltal súlyosan károsítaná a Fertő tó növény- és állatvilágát. A várható kártétel nemcsak a beépítendő területre korlátozódna, mert a megnövekedett autó-, illetve vízijármű-forgalom egy széles zónát és a teljes nyílt vízfelületet érintené. A beruházást már számos nemzetközi szervezet is ellenzi, valamint az osztrák kormány is…

Tovább olvasom

“A delta-variáns megjelenése óta egyre több gyermek került lélegeztetőgépre”

Az MTA felhívta a figyelmet arra, hogy a vírus terjedésében a gyermekeknek igen fontos szerepük van. A gyermekkori koronavírus-fertőzés lefolyásáról és hosszú távú hatásairól, valamint a gyerekek védőoltásával kapcsolatos tudnivalókról szól a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának legfrissebb Covid-hírlevele. A szakértők által összeállított, az Egyesült Államokban összegyűjtött adatokra támaszkodó anyagból kiderül, hogy miután a gyerekek és serdülők körében kevesebb az új típusú koronavírus okozta megbetegedés (Covid–19) és az abból fakadó halálozás, mint a felnőttekében, sokáig úgy gondolták, hogy a gyerekkori betegség megelőzésére nem kell figyelmet fordítani. Pedig a gyerekek minden életkorban fertőződhetnek SARS-CoV2…

Tovább olvasom

Az MTA egyik főmunkatársa szerint “eladták az egyetemeket félig írástudatlan, műveletlen, hatalom- és pénzéhes maffiózóknak”

Vásárhelyi Mária, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa kemény kritikával élt a magyar kormány oktatáspolitikájára nézve. Véleménye szerint “eladták a magyar egyetemeket félig írástudatlan, műveletlen, hatalom- és pénzéhes maffiózóknak”, amit egy szombati posztjában tett közzé. Vásárhelyi arra reagált, hogy a Fidesz-KDNP alapítványi kézbe játszotta a magyar egyetemeket, és politikai céllal kiárusítják őket. Ezt szerinte Klebelsberg Kunó sem tette volna soha. A szociológus azt írta, őszintén reméli, hogy azok a felsőoktatási vezetők, akik most részt vesznek a teljes egyetemi rendszer szétverésében és politikai céllal kiárusítják azokat, csupa kisbetűvel fognak szerepelni a felsőoktatás törtélemében.…

Tovább olvasom