Az MTA egyik főmunkatársa szerint “eladták az egyetemeket félig írástudatlan, műveletlen, hatalom- és pénzéhes maffiózóknak”

Megosztás

Vásárhelyi Mária, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa kemény kritikával élt a magyar kormány oktatáspolitikájára nézve. Véleménye szerint “eladták a magyar egyetemeket félig írástudatlan, műveletlen, hatalom- és pénzéhes maffiózóknak”, amit egy szombati posztjában tett közzé. Vásárhelyi arra reagált, hogy a Fidesz-KDNP alapítványi kézbe játszotta a magyar egyetemeket, és politikai céllal kiárusítják őket. Ezt szerinte Klebelsberg Kunó sem tette volna soha.

A szociológus azt írta, őszintén reméli, hogy azok a felsőoktatási vezetők, akik most részt vesznek a teljes egyetemi rendszer szétverésében és politikai céllal kiárusítják azokat, csupa kisbetűvel fognak szerepelni a felsőoktatás törtélemében.

“Őszintén, tiszta szívemből remélem, hogy azoknak a felsőoktatási vezetőknek, akik most részt vesznek a teljes egyetemi rendszer szétverésében és politikai célú kiárusításában, csupa kisbetűvel fog bekerülni a neve a magyar felsőoktatás történetébe. Bízom benne hogy még hetedíziglen is úgy fogja őket emlegetni az utókor, mint akik gyáva, megalkuvó módon elárulták hivatásukat, a gondjaikra bízott intézményeket és ezzel Magyarország jövőjét is. Eladták az egyetemeket félig írástudatlan, műveletlen, hatalom- és pénzéhes maffiózóknak, csak azért, hogy megtarthassák hatalmukat és befolyásukat. Csupa áruló, aki nemzedékek sorának tönkretételében működik közre. Ilyet sem Klebelsberg sem Hóman Bálint, de Révai vagy Darvas József sem tett volna soha”

 –írta posztjában. 

Kapcsolódó cikkek