Gondolta volna? Ennyivel kevesebbet dolgozik egy dohányos

Évente egy héttel kevesebbet dolgozik egy dohányos, mint a nem dohányzó kollégája, aki nem cigarettázik. Az Egyesült Királyság statisztikai hivatala (ONS) szerint a dohányosok 52 százaléka ugyanis naponta többször megszakítja a munkát egy cigaretta elszívása okán. Úgy számoltak, hogy egy cigarettaszünet 20 percig eltarthat, ez pedig egy évre kivetítve 39 órányi munkaszünet, ami 6 plusz szabadságnek feleltethető meg. Az EU-ban a legtöbbet dohányzó ország Bulgária, ahol a lakosság 28,2 százaléka cigarettázik naponta, majd Törökország (27,3 százalék), Görögország (27,2 százalék), Magyarország (25,8 százalék) és Lettország (24,9 százalék) következik. A legkevésbé dohányos ország Svédország (9,3…

Tovább olvasom

Ész megáll: a sofőr tankolás közben rágyújtott, jött is az eredmény – videó

Rágyújtott egy cigire az unatkozó sofőr, ez pedig egy másodpercen belül meg is hozta eredményét, az üzemanyag berobbant. A benzinkút biztonsági kamerája pedig felvette az esetet. Benzinkúton, tankolás közben gyújtott cigarettára egy sofőr az oroszországi Cseljabinszkban. A benzin azonnal meggyulladt, a tűz pedig pillanatok alatt átterjedt a kútra és a kocsira is – írja Twitterén a Nexta orosz nyelvű híroldal. A sofőr ezek után beszállt a lángoló autóba, és elhajtott. A kútnál a tüzet gyorsan eloltották. Az esetet biztonsági kamera rögzítette:

Tovább olvasom

Cigizni akart a Covid-osztályon a lélegeztetőgépek mellett, halálos robbanás lett a vége

A páciens rágyújtott a gépek mellett, a detonáció pedig tragikus eredményt hozott. Robbanás történt szerdán Szalonikiben egy kórház koronavírusos betegeket kezelő osztályán, miután egy beteg rágyújtott a lélegeztetőkészülékek közelében. A detonáció következtében tűz is keletkezett, egy 79 éves páciens életét vesztette, hárman pedig megsérültek – közölte az athéni egészségügyi minisztérium. A három sérült közül egy súlyos égési sérüléseket szenvedett, ketten pedig füstmérgezést kaptak. Negyven beteget máshová kellett helyezni. Februárban Romániában is történt egy hasonló baleset, csak idősek otthonában. Ott egy oxigénkoncentrátor robbant fel, amikor egy 80 éves, oxigénterápiára szoruló páciens megpróbált…

Tovább olvasom

Februártól egészen más látványt fognak nyújtani a dohányboltok

Február elejétől az ország összes dohányboltjában már csak egységes csomagolásba helyezett cigarettákat lehet majd megvásárolni – értesült piaci forrásokból a 24.hu. A legtöbb dohánytermék doboza innentől kezdve zöldes keki színű lesz, díszítés és egyedi logó nélkül. Az egységes csomagolás ötlete nem magyar találmány. Ausztráliában több mint egy évtizeddel ezelőtt készítettek kutatást, amiben reprezentatív mintán keresték a legkevésbé vonzó színt, ami a zöldes keki lett. Ezt vezették át a csomagolásokra, ennek a Pantone-számát (a színárnyalat pontos kódját) vette át Magyarország is. A portál értesülése szerint az eredetileg keresletkorlátozó, elrettentő intézkedésnek szánt rendelet hatása…

Tovább olvasom