A Nemzetgazdasági Miniszter eddigi számításaiból és jóslásaiból szinte semmi nem valósult meg az elmúlt bő három évben Magyarországon. A napokban a távozásáról cikkeztek, ám most hirtelen előállt egy hatalmas, 10 ezer milliárdos Országépítési Terv ígéretével. És egy akciótervvel, amire “Brüsszel elhibázott lépése” miatt van szükség.
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
Szalay Ferenc szerint stabil Szolnok… hitélete
A tavalyi választáson leváltott volt szolnoki polgármester szerint felemelő ilyen példás közösség tagjának lenni. A jelek szerint legalább a hitélet rendben van megyeszékhelyünkön. És a többi fontos dolog hogy szolgál?
Tovább olvasomNagy baleset történt a 32-es főúton
Három jármű ütközött össze, egy embert feszítő-vágóval kellett kiszabadítani a roncsból. Szerencsére halálos áldozat nincs.
Tovább olvasomNagy segítség ez a magyar családoknak – Pócs János alapítóként jelentkezett egy Digitális Polgári Körből
Ráadásul kormánypárti képviselőtársa megfogalmazása szerint Pócs János a Jászság valaha volt legvagányabb politikusa. Mi is így látjuk?
Tovább olvasomIsmét Szolnok megyébe érkezik Magyar Péter és a Tisza országjárása
Hétfőn Jászfényszaru, majd Jászberény, kedden pedig Kunszentmárton és Mezőtúr a célpontok a Tisza vezéralakja számára. Már a pontos helyszínek is ismertek.
Tovább olvasomVonat ütközött gépjárműnek egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei átjáróban
A szolnoki vasútvonalon két állomás között csattant a vonat egy teherautónak. Nagy szerencse, hogy ezúttal a karambol nem követelt halálos áldozatot. Közben a MÁV alkalmazás akadozásáról is beszámoltak.
Tovább olvasomFelsővezeték-hiba és vonatgázolás is történt a szolnoki vonalon, a közlekedés kaotikus
Ha valaki vasúton próbált pénteken közlekedni a ceglédi és szolnoki vasútvonalakon, azoknak a péntek sem lett a kedvenc napja. Külön furcsaság, hogy a Mávinform Facebook-oldala a ceglédi vonatgázolást eddig még csak meg sem említette, Újszásznál pedig a felsővezeték ment gajra.
Tovább olvasomSzabálytalanul és száguldozva haladt a városban egy lovaskocsi, repült a büntetés – videó
Nem indexelt, nem adott elsőbbséget, több szabályt megszegett és nem figyelt a forgalom több résztvevőjére. Az már csak hab a tortán, hogy a kocsi egyik utasa állva utazott.
Tovább olvasomIsmét egy, Magyar Pétert lejárató, AI segítségével létrehozott hamis videó terjed
Rengetegen felháborodtak a fideszes körökben már viharos sebességgel terjesztett, ámde mesterséges intelligenciával gyártott, hamis Magyar Péter-videón. A képsorokon azt láthatjuk, ahogy az ál-Magyar Péter saját ingatlanjaival dicsekszik, a kisembereknek pedig lenézően annyit mond, nekik elég lesz az albérlet is.
Tovább olvasomIjesztő felvételek jutottak Györfi Mihály birtokába a szolnoki gyermekotthonból – videó
A polgármester már megtette a feljelentést a megyeszékhely befogadóotthonában tapasztalható állapotok miatt. A most nyilvánosságra hozott képsorok pedig kimondottan ijesztőek. Tovább görög a Szolnokra tapadt borzalmas gyermekvédelmi ügy.
Tovább olvasom