Ahogy február utolsó napján, azaz tegnap megírtuk, az eddigi tizenöt bérletkonstrukció helyett már csak kettő marad. Az új tarifarendszer bevezetésével egyszerűbb és hozzáférhetőbb közösségi közlekedést ígértek. Nos, nincs kétely abban, hogy ez valóban így lesz, az első nap azonban nem kis fennforgásokat okozott és okoz jelenleg is.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
Szolnoki kezdeményezés segíti a fiatal motorversenyzőt
Abban bíznak, hogy országos méretűvé válik az a szolnoki kezdeményezés, amely a fiatal és tehetséges gyorsasági motorversenyző, Számadó Máté karrierjét kívánja segíteni.
Tovább olvasomMicsoda öröm – végre átadták a karcagi Sámándobot
Hat év kellett, hogy a kérdéses körülmények között történő hazahozatala után hivatalos keretek között átadják a karcagi Sámándobként elhíresült Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központot.
Tovább olvasom53 helyett 32 milliárd – a költségvetés kapcsán vitázott a szolnoki képviselő-testület
Heves vitákat szült a február 29-én, azaz ma megtartott szolnoki képviselő-testületi ülés, amelynek fő témája a város idei évi költségvetése volt: a tavalyi 53 milliárdos kiadási és bevételi főösszeg idén a tervek szerint mindössze 32 milliárdra csökken.
Tovább olvasomNagy a baj Kunszentmártonnál, két autó karambolozott
Óvatosan az utakon: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint egymásba futott két személyautó Kunszentmárton határában, a 44-es és a 45-ös főút találkozásánál.
Tovább olvasomJó felkészülést zárt a Szolnoki MÁV, bár a feljutástól már elbúcsúzhat
Március 3-án kezdődik meg a jelenleg NB3-ban játszó Szolnoki MÁV bajnoki szereplése a Vasas második csapata ellen. Nagy fluktuáció nem volt a keretben, az átigazolási időszakban összesen ketten érkeztek és ketten távoztak.
Tovább olvasomAz év ipari parkja elismerésben részesült Szolnok
Összesen kilenc kategóriában adták át a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elismerését, az Év Befektetője díjakat a 2023-ban legkiemelkedőbb teljesítményt elérő külföldi és magyar vállalatoknak szerdán a Szépművészeti Múzeumban – Szolnok városának is termett babér.
Tovább olvasomHadijáték, futóverseny és kosármeccs várja a szolnokiakat a hétvégén – programajánló
Mit lehet csinálni a hétvégén Szolnokon? Immár harmadik hete, hogy a hét végének közeledtével megkíséreljük összeszedni a legérdekesebbnek, legizgalmasabbnak ígérkező eseményeket. Ahogy az eddigiekben, úgy most is meglehetősen színes programok közül választhatunk.
Tovább olvasomKíváncsi egyáltalán valaki a lakók érdekeire? – egy behajtási engedély miatt áll a bál Szolnokon
A szolnoki Fakopács utca egyik lakója egy behajtási engedély körüli konfliktus kapcsán levélben kereste meg a Szol24-et, őt idézve azért, „mert már nem nagyon tudjuk, kihez forduljunk panaszunkkal.” Az általa elmondottakból valóban az a kép rajzolódik ki, az önkormányzat és az illetékes hatóságok mintha egyáltalán nem lennének tekintettel az ott élők érdekeire. De mi történt pontosan?
Tovább olvasomJászberényben járt az új iráni nagykövet
A látogatás természetesen nem véletlen, az Iráni Iszlám Köztársaság új magyarországi nagykövete, Morteza Moradian és a város polgármestere, Budai Lóránt között, hiszen immár sok éve Jazd és Jászberény testvárosok, az első küldöttség még 1996-ban látogatott a textilművességéről híres iráni településre.
Tovább olvasom