„Jászapáti mindannyiunké” – fiatal jelölt hívja ki Pócs János fiát a választáson

Megosztás

Jászapáti gyakori szereplője az országos híreknek, elsősorban közbiztonsági problémák és az egyre elterjedtebb szintetikus drogok használata, adás-vétele üti fel a fejét a településen. Apáti emellett Pócs János térségi országgyűlési képviselő székhelye, sokak szerint lehetetlen legyőzni a csapatát, míg mások úgy vélekednek, az embereknek elegük van abból, hogy a település nem lép egyről a kettőre. A Fidesz-KDNP-t kihívó Jászapátiért Önökkel Szövetségben (JÖSZ) Illés Gergőt támogatja Ifj. Pócs Jánossal szemben.

Utcafórummal egybekötött jelöltbemutató keretében fedte fel polgármesterjelöltjét és képviselőjelöltjeit a JÖSZ. A 31 éves Illés Gergő Jászapátin nőtt fel, Erasmus+ ösztöndíjjal Hollandiában és Csehországban is tanult, főiskolai végzettsége vidékfejlesztő. Dolgozott ifjúsági referensként, majd a magyar oktatási-, képzési ösztöndíjakat, pályázatokat kezelő Tempus Közalapítványnál helyezkedett el szintén ifjúsági területen.

„Őszinte leszek, régóta érdekel a közélet, de egy olyan időszakban lettem választópolgár, amikor nem igazán találtam magamnak képviseletet a politikai palettán, így egyetlen pártnak sem voltam tagja. Örülök, hogy közösségünk civil alapon szerveződik, politikai oldalaktól függetlenül és ez a jövőben is így marad, mert a helyi ügyeink nem az országos politika játszótere” – árulta el megkeresésünkre.

Illés Gergő és jelölttársai egy szakmai program meghirdetését tűzték ki a kampányukban, amelyben központi szerepet kap a városlakók biztonsága, az apáti gyógyvíz és a tudatos városfejlesztés. A polgármesterjelölt bemutatón megköszönte a jelenlévők részvételét, a közösség bizalmát és bemutatkozott az érdeklődőknek, majd szót kaptak a csoport képviselőjelöltjei is: Kovács Anna, Borics László, Illés Péter, Járvás István, Kállai János és Nagy László.

Jászapáti mindannyiunké, tegyünk együtt érte, hozzuk vissza a döntéseket és szakmai munkát a város szívébe, a Városházába!” zárták a bemutatkozót. A csapat tagjai a kampány kezdetéig utcafórumok keretében beszélgetnek és reagálnak a városlakók felvetéseire.

Több olyan hang mondja, Jászapátin, Pócs János bázisán nehéz dolga lesz bármilyen kormánykritikus jelöltnek. Mi lehetett a fő indíttatás? „Itt élek, látom a problémákat, amiről a környezetemben is egyre többen beszélgetnek. Sokan vannak, akik aktívan tennének a városért, de a helyi önkormányzat meg sem próbálja becsatornázni a lakosság igényeit, ötleteit. A kormánypárti polgármesterjelölt személye ennek az útnak a folytatását jelenti, amikor a Városháza helyett minden érdemi döntést a város szélén, politikai igények mentén hoznak. Szét kell nézni a városban, hogy ez hová vezet, milyen állapotban van Jászapáti” – mondta Illés Gergő.

Jászapáti jelenlegi vezetéséről azt gondolja, „erőforrásaik nagy részét saját politikai profiljuk építésére fordítják különböző eseményekkel, amik szervezése a hivatal kapacitásait is jelentősen csökkentik. A városban tavaly zúzott kővel, helyenként földdel tömték be a kátyúkat, idén a kampányidőszakra aszfalt is jutott, de ki sem tisztítják ezeket a lyukakat, az útjavítás így nem lesz időtálló. Jászapátinak egyetlen egy játszótere van, nincsenek a klasszikus értelembe vett szabadidő parkjai. A strand szintén csak kampány miatt nyit ki hamarabb májusban, a megelőző években vagy ki sem nyitott, vagy már júniust írtunk.”

Illés Gergő azt látja, van egy kritikus tömeg, akik azt szeretnék, hogy a fejlesztések az egész közösség javát szolgálják. A támogató üzenetek mellett kapott sok féltőt is, de hozzátette, Jászberény példája bebizonyította, hogy a mocskolódás és a lejárató kampány egy idő után visszájára fordul és fordítva sül el.

A polgármesterjelölt szerint Jászapátinak szemléletváltásra, jövőképre és lakossági igényeken fekvő szakmai tervekre van szüksége. „Ezért dolgozunk, ha ebben a programunk lényegi folyamatokat indít el, akkor a választás eredményétől függetlenül elégedettek leszünk” – zárta az interjút.

Képek: JÖSZ

Kapcsolódó cikkek