Meghalt a motoros, aki Mezőtúr környékén balesetet szenvedett szombaton

Ahogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság információi alapján szombaton megírtuk, a Mezőtúrt és Túrkevét összekötő út 20-as kilométerszelvényénél borzalmas baleset történt, egy motoros az árokba hajtott. A járművön csak a vezetője utazott, ma nagyon szomorú hír érkezett: a motoros elhunyt.

Tovább olvasom

Sikeres sporthétvége Szolnokon, nyert az Olaj és a Dózsa is

Az Olaj a Kecskemétet, a Dózsa az OSC Újbudát fogadta március második napján, szombaton. A vízilabdázók felsőházának első fordulójában a megyeszékhely 15-13-ra nyert a fővárosi csapata ellen, míg a kosarasok az eddigi hullámzó formájuk ellenére magabiztos, 70-59-es győzelmet arattak.

Tovább olvasom

A lakók nem értik, miért kellett megcsupaszítani egy gyönyörű fát Szolnokon

„Semmi baja nem volt, csak zavarta a parkoló autókat” – ezt gyanítja a szerkesztőségünket megkereső szolnoki, aki azon elégedetlen Malom utcai lakosok közé tartozik, akiket felháborított, hogy bármilyen előzetes értesítés és indoklás nélkül megcsupaszítottak, „kettévágtak” egy gyönyörű, a madaraknak otthont, a helyieknek árnyékot adó fát. Megkerestük a Szolnoki Városüzemeltetési Kft.-t.

Tovább olvasom

Apró, de fontos lépésekkel indult be a zeneiskola-projekt Jászberényben

A Szol24-en már többször olvashattak a jászberényi Malom-projekt hányatott sorsáról, amit az előző ciklusból örökölt meg a jelenlegi városvezetés. A beruházás kapcsán hamar problémák merültek fel, a főmérnök különböző okokkal indokolta a kivitelezés leállását, szabálytalanságok derültek ki, feljelentések születtek. Bár a megyei közgyűlés megígérte, majd visszavonta az egy milliárd forintos támogatását, néhány hete újra munkások jelentek meg a területen.

Tovább olvasom

A részegen balhézó képviselő állítja, maga a DK találta ki, hogy kiskorúakat zaklatott

Kiskorúak zaklatásával vádolják a lemondott tiszaföldvári alpolgármestert, aki mindent tagad – írtuk meg március első napján azzal a bizonyossággal, hogy ezzel az ügy nem fog véget érni. És valóban: a részeg botránya miatt lemondott tiszaföldvári alpolgármester, Cseuz Zsolt szerint a helyi „szomszéd”, akit a DK-s Mészáros Dávid területi igazgató szólaltatott meg és állítja, Cseuzék kiskorú lányokat zaklattak, igazából maga Mészáros volt eltorzított hangon.

Tovább olvasom

Baleset Túrkevénél, egy motoros az árokba hajtott

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a baleset miatt félpályán halad a forgalom az érintett szakaszon, a Mezőtúrt és Túrkevét összekötő út 20-as kilométerszelvényénél. Árokba hajtott egy motorkerékpáros: a járművön csak a vezetője utazott. A mezőtúri hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre, valamint mentőhelikoptert is várnak a balesethez. A hatósági beavatkozás idejére félpályán, irányítás mellett halad a forgalom az érintett útszakaszon. A 4202-es számú mellékút egy nagyjából 30 kilométer hosszú, országos közút Jász-Nagykun-Szolnok megye területén, Kisújszállást köti össze Túrkevén keresztül Mezőtúrral. Kép: O. Jakócs Péter

Tovább olvasom

Bonyolódik a helyzet egy szűk szolnoki utcára kiadott behajtási engedély körül

Ahogy néhány nappal ezelőtt megírtuk, A szolnoki Fakopács utca egyik lakója egy behajtási engedély körüli konfliktus kapcsán levélben kereste meg szerkesztőségünket. Kiderült, az önkormányzat egyik osztálya behajtási engedélyt adott egy építési vállalkozónak egy rendkívül szűk, kicsi utcára, ugyanis egy három lakásos társasházat szeretne építeni. Senki nem tud megyezni senkivel, miközben az egyik érintett szerint az alpolgármester kilátásba helyezte, hogyha nincs megállapodás, még a közvilágítást is lebontják. Fejér Andor válaszol.

Tovább olvasom

„Örökös csőtörés” „Mindhalálig csőtörés” – ismét lecsapott a szolnoki Google Maps-fantom

Egy szemfüles posztoló a Szolnokon hallottam csoportban osztotta meg, hogy valaki a városi problémákra rávilágítva ismét a kreatív és vicces Google Mapses helyszínmegjelölésekkel élt. Legutóbb február végén írtunk róla, hogy a szűnni nem akaró feltúrások következményeként a térképen „Véglegesített útszűkület Szalay úr jóvoltából” jelent meg.

Tovább olvasom

Kiskorúak zaklatásával vádolják a lemondott tiszaföldvári alpolgármestert, aki mindent tagad

Nagyon komoly ügyben tett feljelentést a Demokratikus Koalíció, miután egy tiszaföldvári lakos arról beszélt nekik egy felvételen, hogy a borozóban balhézó, majd lemondó tiszaföldvári alpolgármester, Cseuz Zsolt és vállalkozó barátja fiatalkorú lányokat zaklathatott részegen, és emiatt zárták ki őket. A vádakra eközben nagyon hamar reagált Cseuz is, aki állítása szerint még a kabátját sem vette le.

Tovább olvasom

Több száz milliós támogatásból készíthet hipoallergén húskészítményeket egy kunhegyesi cég

Kecsketejből előállított tejpor felhasználásával hipoallergén húskészítmény termékcsaládot és annak gyártástechnológiáját fejlesztette ki a húsfeldolgozással- és értékesítéssel foglalkozó kunhegyesi cég, a Nagykun-Hús Húsipari és Kereskedelmi Kft, amely a Szegedi Tudományegyetemmel alkot konzorciumot.

Tovább olvasom