Kizárólag új betegeket fogad a jászberényi kórház egyik szakrendelése, sokaknak a fővárosba kell mennie

Megosztás

Nem elég, hogy a neurológiai problémájuk miatt nehéz helyzetben vannak, nagyon úgy tűnik, hogy a Semmelweis Egyetem intézményébe kell járnia több száz gyermeknek, akiket eddig a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház szakrendelése látott el. A gyermekneurológia problémájáról már többször olvashattak, Budai Lóránt polgármester az ATV Reggeli start című műsorában osztott meg új információkat az esetről.

A Szol24 is írt róla februárban, hogy kiderült, Jászberényben megszűnt a gyermekneurológiai szakrendelés, innentől egy fővárosi kórházba kell utaznia a gyerekeknek, hogy megfelelő ellátásban részesüljenek.

„Rengeteg panasz érkezett hozzám ugyanis a napokban a gyermekneurológia és az ultrahang-vizsgálatok leállítását eredményező kórházi intézkedések miatt, melyek előtt értetlenül állnak a betegek és polgármesterként én magam is” – írta a közösségi oldalán Budai Lóránt polgármester.

Jászberényben megszűntették a gyermekneurológiai szakrendelést, a polgármesternek nem szóltak róla

Az ATV Start vendége Budai Lóránt, Jászberény polgármestere. Kérjük támogasson bennünket adója 1 százalékával, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! Név: ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Adószám: 18121221-1-42 Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 IRATKOZZON FEL CSATORNÁNKRA: https://goo.gl/uo2kim LÁTOGASSON EL OLDALUNKRA: http://www.atv.hu FACEBOOK: https://www.facebook.com/atv.hu INSTAGRAM: https://www.instagram.com/atv_magyarorszag #atv #atvmagyarorszag

Úgy fogalmazott, reggel az első dolga volt, hogy levelet küldjön dr. Besenyi Orsolyának, a kórház megbízott főigazgatójának. A találkozóra sor került, a főigazgató elmondása alapján az derült ki, hogy elsősorban pénzügyi okok miatt szüntették meg a szerződést a két orvossal, aminek következtében bizonytalanná vált az ellátás.

„A főigazgató asszony magyarázata alapján a szerződést főleg anyagi okokra hivatkozva szüntették meg a két orvossal.”

Hozzátette, az önkormányzat felajánlotta az anyagi támogatást, de a felvetésre még csak választ sem kaptak az intézményvezetőtől. Mindezektől függetlenül, bár az önkormányzatnak sok lehetősége nincsen, mivel nem fenntartó, a városvezető úgy gondolja, bármilyen gondot képesek megoldani együttes erővel.

A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház megbízott főigazgatója, Dr. Besenyi Orsolya április 16-án, azaz tegnap közleményt tett közzé, szerinte a kórház „újra a helyi politika egyik meghatározó témája lett”. Kifejtette, a korábbi orvosoknak tettek ajánlatot, de azt visszautasították, ezért a megállapodás nem jött létre.

„Így a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban a Gyermekneurológiai Szakrendelés 2024. januárjától márciusig szünetelt. Ezen időszak alatt a Nemzeti Népegészségügyi- és Gyógyszerészeti Központ kijelölése alapján a betegek részére a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának Gyermekneurológiai Osztálya került kijelölésre.”

Most áprilistól a szakrendelést Dr. Pál Szabolcs vette át, a hónap utolsó napján kezdődik az első rendelése. A közleményben tagadja, hogy Pál Szabolcs ne vállalná a korábbi doktorok betegeit, ezzel pedig az ügyet lezártnak tekintik.

Kép: jku.hu

Kapcsolódó cikkek