A leköszönő polgármester 2006 óta vezette a települést a Nagykun Polgári Kör és a Fidesz-KDNP színeiben, ráadásul 2019-ben mind a nyolc egyéni választókerületben az jelöltjeik nyertek. Az idei helyhatósági választáson ketten indulnak, Máthé Zsoltot a DK, a Jobbik és az MSZP támogatja, míg Szűcs Tamás, a FradiMédia főszerkesztője mögé a kormánypárt állt be.
Search Results for: kisújszállás
Ígéret: hamarosan megépül az M4-es új szakasza Kisújszállásig
Az új szakasz által egészen Kisújszállásig ér majd el az M4-es; a 34 kilométeres pálya közel fele új nyomvonalon épül ki.
Nagy sikere volt az egészségügyi szűrésnek Kisújszálláson
Kisújszállásra érkezett az ország legnagyobb mobildiagnosztikai központja a „Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogram” nevű projekt keretében – számolt be a hírről Kisújszállás Hivatalos Oldala a Facebookon.
Hármas baleset Kisújszállásnál – fotók
Tegnap este három autó karambolozott Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Többen megsérültek és kórházba kerültek.
Közösen tisztítják meg Kisújszállást
A korábbi évekhez hasonlóan, idén is környezettisztasági napot szervez a Városvédő és -Szépítő Egyesület Kisújszálláson.
Belügyminiszteri kitüntetést kapott két kisújszállási tűzoltó
Belügyminiszteri elismerésben részesült két kisújszállási tűzoltó, március 14-én – számolt be a hírről a Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság.
Felfoghatatlan, hogy nem lett ebből tragédia – kerékpárt sodort el a vonat Kisújszállásnál
Rengeteg emberhez jutott el annak a férfinek a balesete, pontosabban döbbenetes szerencséje, aki egy külterületi részen hajtott vonat elé kerékpárjával egy vasúti átjárónál. Az érintettnek egy haja szála se görbült, nem csoda, hogy a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is úgy fogalmaz az eset kapcsán, hogy ezek szerint Kisújszálláson – majdnem – mindent túl lehet élni.
Döbbenetes részletek derültek ki a kisújszállási bódéban szülésről
Egy napja írtuk meg, majd az országos sajtón is végigfutott a hír, hogy egy udvari wc-ben szülte meg gyermekét egy nő a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kisújszálláson. Az elsőre megmagyarázhatatlan tűnő eset drámáját növelte, hogy a kisbaba ráadásul a wc-be esett, a kiérkező tűzoltóknak kellett kiszabadítani. Az RTL riportot készített a helyszínen, még több részlet derült ki.
Udvari vécéből mentettek ki élő újszülöttet a tűzoltók Kisújszálláson
Udvari wc-ben szülte meg gyermekét egy nő tegnap este Kisújszálláson. Az újszülött a megszületése után a wc-be esett. A kiérkező tűzoltók a wc-t megbontották, majd oldalára borították. Nagyjából egy méter mélyen találták meg a nem éppen kellemes anyagban az újszülött kisfiút, akit sikerült kimenteni. A tűzoltók azonnal átjárható légutat biztosítottak a picinek, majd átadták a mentőknek. A helyszínre több mentőegység is érkezett. Ellátásuk után az anyát és az újszülöttet is stabil állapotban szállították kórházba. Mint azt a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közölte a közösségi oldalán, a keze kilátszott, úgy húzták ki az…
Mindössze négy évet kapott a kisújszállási férfi, aki megrontotta élettársa 12 éves kislányát
Négy év börtönre ítéltek egy férfit, aki megrontotta élettársa 12 éves kislányát Kisújszálláson – közölte a Szolnoki Törvényszék kedden a birosag.hu honlapon.