A TikTok állami ellenőrzésű médiává címkézte a Szoljon-t, valamint többek között a Mandinert és az Origót

Gyakorlatilag a Fidesz kormánypárti narratíváját harsogó támadómédiás gépezet közel minden fontos eleméről véleményt mondott a rendkívül népszerű TikTok platform. Nem Brüsszel, hanem a kínai főváros a központja. Kihangsúlyozzák, hogy ezek az oldalak nem függetlenek, hanem kormányzati irányítás alatt állnak.

Tovább olvasom

Mit írtunk alá a kínaiakkal? Szellemház, téli fuldoklás fűtés miatt, rendőrkapitány a Fidesz ellen – heti független lapszemle

Téli fuldoklás Szabolcsban, rendőrkapitány indul a Fidesz ellen a Jászságban, szupermenza Balatonalmádi iskoláiban, majd csak befejezik a szellemházat Kecskeméten és továbbra sem derült ki, mit írt alá a debreceni alpolgármester a kínaiakkal.

Tovább olvasom

Az MSZP a valódi baloldal visszatérését ígéri

Az MSZP hivatalosan is bejelentette, hogy készen áll a 2026-os parlamenti választásokra, ahol a béke, a megélhetés és a társadalmi igazságosság hármas jelszavával indulnak harcba. A párt közleménye szerint elengedhetetlen egy olyan határozott baloldali hang az Országházban, amely a dolgozók és a kiszolgáltatottak érdekeit helyezi a középpontba.

Tovább olvasom

Ezután is dübörög tovább a propaganda? A bíróság kimondta, hogy nincs semmilyen Tisza-csomag, a Fidesz hazugságot terjeszt

A szerdai nap legnagyobb hírbombája, hogy a bíróság kerek perec kimondta, hogy az Index, “Tisza adót bemutató” cikke teljes egészében hazugság, minden oldala és még az aláírások is, nem létezik semmiféle Tisza-csomag, amivel a kormánypártiak hónapok óta teljes gőzzel igyekeznek lejáratni a Fidesz ellenfelét.

Tovább olvasom

Lázár János ismét a Fidesz mellé próbálja állítani a cigányságot, de néhány éve egészen másképp beszélt róluk (videóval)

A közlekedési miniszter jó eséllyel pályázik arra, hogy az elmúlt napokban-hetekben látványosan csődöt mondó Orbán Balázs helyét átvegye a Fidesznél a kampányfőnöki poszton is. Hallgassuk csak meg, milyen elutasítóan és lenézően vélekedett a cigányokról néhány évvel ezelőtt a fideszes miniszter.

Tovább olvasom

Hatalmas baleset a 31-es főúton, az ittas gyorshajtó a megsérült kétgyermekes édesanya arcába nevetett az ütközés után

Óriási szerencse, hogy ebből a roncsból egy ilyen baleset után élve ki tudott szállni az édesanya és két egészen kicsi gyermeke, akiket kórházba kellett szállítani. A hírek szerint a balesetet okozó gyorshajtónál a szonda bizony nem éppen alacsony értéket jelzett.

Tovább olvasom

Orbánék a választás után elköszönnek a megyei propagandalapoktól?

Panyi Szabolcs újságíró bennfentes piaci forrásokra hivatkozva arról ír legfrissebb elemzésében, hogy a tavaszi választásokat követően a kormányzat jelentős ésszerűsítést tervez médiaportfóliójában. Mindez azt jelenti, az előrejelzések szerint a hatékonyságukat vesztett és költséges nyomtatott kiadványok, köztük a megyei napilapok és a Bors bulvárlap – fizikai formátuma megszűnhet, miközben a politikai és pénzügyi súlypont a digitális platformokra helyeződik át.

Tovább olvasom

Hallottunk már ilyenről? A Covid alatt kapott támogatásból méregdrága luxusautót vásárolt, a hatóságok csak most találták ezt furcsának

Magyarországon is lenne néhány történetünk a világjárvány alatt tapasztalható, enyhén szólva megkérdőjelezhető pénzosztásokról és pénz-nem-osztásokról. Most a svájci tömeges tragédia kapcsán derült fény elképesztő visszaélésekre, a bár tulajdonosainak korábban is meggyűlt a bajuk az igazságszolgáltatással.

Tovább olvasom

Magyar Péter: Tegnap este üvöltözésbe hajló balhé volt a Fidesz kampánystábjában

Tegnap tartotta kongresszusát a Fidesz, amelyen bejelentették a párt országgyűlési képviselőjelöltjeit, Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a városba invitálta Donald Trumpot és lerántották a leplet a kormánypártok legújabb szlogenjéről is, amivel kapcsolatban egy hatalmas amatőr hibát követtek el. 

Tovább olvasom