Mindenhol, Szolnok megyében is szenvednek a kisebb pártok az aláírásgyűjtéssel, a jelöltek alig negyede adta csak le ajánlásait

A két nagy támogatással rendelkező párt, a Fidesz és a Tisza már az első napon teljesítették minden egyéni jelöltjük esetén a követelményeket, ám meglepetésre még az ismertebb további szervezetek is szenvednek. A Mi Hazánknak mindössze 20, a DK-nak pedig négy (!) jelöltje jutott eddig túl a selejtezőn.

Tovább olvasom

Mit írtunk alá a kínaiakkal? Szellemház, téli fuldoklás fűtés miatt, rendőrkapitány a Fidesz ellen – heti független lapszemle

Téli fuldoklás Szabolcsban, rendőrkapitány indul a Fidesz ellen a Jászságban, szupermenza Balatonalmádi iskoláiban, majd csak befejezik a szellemházat Kecskeméten és továbbra sem derült ki, mit írt alá a debreceni alpolgármester a kínaiakkal.

Tovább olvasom

Elpárolgott uszoda, fojtogatás a pszichiátrián, harcjárművek a főutcán – médiaszemle a független helyi sajtóból

Radikális személycsere a szolnoki Fidesznél, a kórházban hagyott kicsikért és jogaikért énekeltek (volna) Debrecenben, kecskemétiek nyilatkoztak a Szőlő utcáról és a sorkötelezettségről, fojtogatás történt a szegedi pszichiátrián, büntetés lett a közös díszítésből Kazincbarcikán, harcjárművek dübörögtek Gyulafirátót főutcáján és elpárolgott egy uszodányi pénz az egri közvagyonból. Többek között ezek a témák érdekelték a héten a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.

Tovább olvasom

Ismét útjára indul a szeretetdoboz, tízezrek karácsonyát mentheti meg az idei összefogás

Idén is kezdetét vette az ország egyik legismertebb karitatív programja, a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz-akciója. A 22 éves múltra visszatekintő kezdeményezés célja idén is változatlan: örömet szerezni a nehéz sorsú gyermekeknek az ünnepekkor.

Tovább olvasom

Lázárinfó Szegeden, szolnoki cég Salt Lake Cityben, propaganda Kecskeméten – médiaszemle a független helyi sajtóból

Gyermekotthon javára gyűjtenek a fehérvári családapák, zártkörű Lázárinfó lesz Szegeden Orbán Viktorral, Salt Lake Cityben indítja el új üzemét egy szolnoki cég, jók az árak és jó a hangulat az egri adventi vásárban, a választásokról kérdezték a miskolci járókelőket, újabb városi címről csúszott le Debrecen és elbagatellizálták a Szőlő utcai ügyet a kormánypárti képviselők Kecskeméten. Többek között ezek a témák érdekelték a héten a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.

Tovább olvasom

Magzatkárosító hatású hulladék az akkugyárból, halálos fenyegetések – független vidéki lapszemle

Orbán Viktor ígéreteit veszik számba Miskolcon, a debreceni akkugyárból Komáromba szállítják a magzatkárosító hatású hulladékot, Heves megyében szegregátumokkal egészítik ki a városias választókerületeket, Kecskeméten nem nyilvános eseményen találkozott a meghívott lakosokkal a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Pécsen a könyvtárosokkal szimpatizálók demonstráltak, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az úgynevezett Bűnvadászok tevékenységét értékelik, Szegeden halálosan megfenyegettek egy politikust, Szolnokon a fiatal Orbán-Lévai házaspárra emlékeznek, Veszprémben brutálisan megemelkedtek egyes ingatlanárak. Többek között ezek a témák érdekelték 2025 negyvenötödik hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.

Tovább olvasom

Átlépte a 250 ezer forintos határt az adománygyűjtésünk, de újabb támogatókat keresünk

Szeptember végén indítottuk útjára a kiadónk adománygyűjtő kampányát, mivel a független Borsod24/Szol24/Szabolcs24 hírportálokat megjelentető kiadónk gazdálkodása több külső tényező miatt is kritikusan nehéz helyzetbe került. Olvasóink egy része hamar a segítségünkre is sietett, a hivatalos felületen több mint negyedmillió forint futott be hozzánk, és ezen felül is sokan juttattak el különböző összegeket hozzánk.

Tovább olvasom

Akkuipari üzem hatalmas vízvezetékei, egy éve leégett Barlangfürdő – a független vidéki sajtó heti híreinek válogatása

Kaposváron már a festmények is politikai áldozatok, Hajdú-Biharban újfent fű alatt zajlanak az akkuipari tevékenységek, Egerben senki nem akar színházat vezetni, Miskolcon pedig kiborult a bili. Kecskeméten a hivatalok “pingpongoznak”, Szabolcsban romlik a munkamorál, míg Szegeden kedvezményes belépőkről vitázik a polgármester. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a vidéki független sajtó heti lapszemléje.

Tovább olvasom