Megyénket is elérte a magas patogenitású madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Az érintett állomány felszámolása már befejeződött. Az újabb kitörés is jól mutatja, hogy az ország egész területén kiemelten fontos a biológiai biztonsági előírások fokozott betartása.

Tovább olvasom

Új út épült Jászárokszállás külterületén

Több, mint 250 millió forintból valósult meg Torba dűlő útfejlesztése a korábbi földút helyett Jászárokszálláson a Colas Út Zrt. kivitelezésében. Ez egy másfél kilométeres szakaszt jelent, ahol kétsávos, szilárd útburkolatú út épült, ami összekapcsolja a Gyöngyös-Jászberény és a Pusztamonostor-Jászárokszállás összekötő utat.

Tovább olvasom

Jászsági állásbörzét tartottak, továbbra is nagy a munkaerőhiány

A térségben jelentősnek nevezhető a munkaerőhiány, amelynek számarányában az utóbbi időszakban sem állt be radikális változás. A megyében elhelyezkedni kívánó, jelenleg munkanélküliek választási lehetőségeinek széles tárházát megmutatva tartotta meg szokásos jászsági állásbörzéjét Jászberényben a kormányhivatal.

Tovább olvasom

Nagy teherbírású mentőhajók érkeztek a Tisza-tóra

Tiszafüreden lesz a bázisa annak a két új Tisza-tavi mentőhajónak, amelyek közül az egyiket a Tisza-tó Mentőcsoportnak, míg a másikat a Jász Búvár Egyesületnek adott át hétfőn dr. Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Vészhelyzetkezelési Főosztályának vezetője. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei önkormányzat képviseletében Borbás Zoltán, a vármegyei közgyűlés alelnöke méltatta a Tisza-tóra érkezett újabb előremutató fejlesztést. Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei önkormányzat Facebook

Tovább olvasom

Hamarosan Karcagon és Tiszaföldváron is lesz hulladékudvar – számos ilyet építenek országszerte

A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. már nyáron megkezdte fejlesztési programjának előkészítését. Azóta azt is bejelentették: a következő évtizedben a jelenlegi csaknem 280-ról 362-re növelik a hulladékudvarok számát (összesen 83 központ épül). Karcagon és Tiszaföldváron nemsokára

Tovább olvasom

Megújul Jászberény egyik legszebb szoborparkja

Jászberényben a Zagyva part, illetve a Lehel Filmszínház közelében található régi, ikonikus kőszobrok olyannyira a megszokott látványai közé tartoznak a városképnek, hogy a helyiek már ritkán emelik fel rájuk a tekintetüket. Ez hamarosan megváltozhat, ugyanis Budai Lóránt polgármester tájékoztatása szerint újra megszépül a szoborpark.

Tovább olvasom