Megnyitott a jászberényi karácsonyi falu

Megosztás

Remek programokkal, meghitt, karácsonyi előadásokkal és koncertekkel várja a látogatókat a karácsonyi falu Jászberényben.

A Szent István Körúti EGYMI ünnepi műsorával és a Terplán Zénó Kolping Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola betlehemes játékával nyílt meg pénteken délután a karácsonyi falu Jászberényben, a Lehel vezér téren.

Az ünnepi műsorban fellépett a Maszk Bábszínház és a Traffic Band is. A karácsonyi faluban december 15-től minden nap adventi vásár, karácsonyi előadások, mesejáték, koncertek, helyi iskolai és művészeti csoportok előadásai várják az érdeklődőket. 

Az ünnepi eseményről Jászberény polgármestere, Budai Lóránt is beszámolt.

Jó hír, hogy hosszú évek után először az advent falu a két ünnep között is nyitva tart és néhány évtized után a újra lesz szilveszteri utcabál a főtéren! Találkozzunk személyesen! Koccintsunk, beszélgessünk és alkossunk együtt egy összetartó közösséget!” – írta Budai Lóránt Facebook bejegyzésében.

Nemcsak karácsonyi faluval és programokkal kedveskedik Jászberény a város lakosainak. Korábban arról is beszámoltunk, hogy a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan megajándékozták 250 szociálisan rászoruló gyermeket és és 800 jászberényi szépkorút. A részletekről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Forrás: Budai Lóránt Facebook

Kapcsolódó cikkek