Több száz gyermek és nyugdíjas kapott karácsonyi ajándékot Jászberényben

Megosztás

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is megajándékozták a jászberényi időskorúakat, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekeket. 250 szociálisan rászoruló gyereknek és nagyjából 800 szépkorúnak ajándékozott fejenként 4000 forint értékű étkezési utalványt az önkormányzat.

Az ünnepélyes rendezvényt Bethlendy Béla önkormányzati képviselő és a Humán bizottság elnöke nyitotta meg, ezután a polgármester, Budai Lóránt köszönte meg a résztvételt és kívánt előre is mindenkinek boldog karácsonyt.

„Ezzel a tavalyinál több, ám mégis szerény ajándékkal szeretnénk áldott békés karácsonyi ünnepeket és egészségben, szeretetben gazdag boldog új esztendőt kívánni!” – írta közösségi oldalán Budai. A városvezető emellett megköszönte a hivatali dolgozók munkáját, valamint a megjelentek szívhez szóló, őszinte szavait.

Az Ifjúsági Házban összesen három eseményt tartottak, a nagy létszámra való tekintettel az idősek két turnusban érkeztek, a rászoruló családok pedig a délutáni órákban vehették át a karácsonyi ajándékot.

Jászberény jegyzője, Baloghné Dr. Seres Krisztina a Facebookon úgy fogalmazott, „nagyon megható volt a műsor és utána a kedves ölelések, kézszorítások”.

Karácsony idején minden más ünnepnél nagyobb hangsúly kerül a szeretteteljes együttlére. Maga a polgármester is hangsúlyozta, hogy kis ajándékról van szó, de annyi biztos, hogy sokan küzdenek anyagi nehézségekkel vagy más kihívásokkal, és az ilyen és ehhez hasonló gesztusok segíthetnek enyhíteni ezeken a terheken.

Képek: Gémesi Balázs

Kapcsolódó cikkek