Valakinek nagyon fontos lehetett, hogy célt érjen az a kegyelmi kérvény, ami végül Novák Katalin mellett Varga Judit bukását is hozta. De egyre több apró mozaik kezd összeállni arról, hogy felsőbb parancsot teljesítettek, az akkori igazságügyi miniszternő ugyanis nem akarta támogatni a kegyelmi kérvényt.
Tovább olvasomCímke: varga judit
Orbán beszélt a pedofilbotrányról, de válaszokat továbbra sem kaptunk
Szombaton Budapesten a Várkert Bazárban tartotta idei évértékelőjét Orbán Viktor miniszterelnök. Hosszú évek óta ez volt a miniszterelnök legjobban várt beszéde, hiszen az elmúlt két hétben botrányt okozó fideszes kegyelmi ügy kapcsán mindenki válaszokat várt. Orbán Viktor nagyjából 45-50 percen keresztül beszélt, de a közvélemény számára lényeges információk már egyből a beszéd elején elhangzottak. Ugyanakkor a miniszterelnök továbbra sem vállalt felelősséget a pedofil botrány miatt és válaszokat sem kaptunk arra, hogyan fordulhatott elő, hogy a magát családbarátnak tartó kormány egy pedofil bűncselekményben közreműködő embert visszaengedett a gyerekek közé. További érdekesség,…
Tovább olvasomPócs János idiótának nevezte Magyar Pétert
Pócs János, a Jászság fideszes országgyűlési képviselője is szükségét érezte, hogy megszólaljon a hirtelen celebbé vált Magyar Péter megnyilvánulásaival kapcsolatban.
Tovább olvasomA fideszes belső ember vasárnap esti kitálalós interjúja nyomán feljelentést tesznek
A volt Igazságügyi Miniszter asszony egykori férje olyan elképesztő állításokat fogalmazott meg a Fidesz-KDNP rezsimjével kapcsolatban, amik nem maradhatnak következmények nélkül, ha már egyszer napvilágra kerültek ezek az információk egy belsőstől. Feljelentés és vizsgálóbizottság felállítása napirenden.
Tovább olvasomSzép csendben lelépnek a nők a magyar politika színpadáról?
Az elmúlt napok belpolitikai eseményei nem csak a magyarországi kedélyeket borzolták az egekig. Mára a nemzetközi sajtó is Novák Katalin köztársasági elnök asszony lemondásáról beszél. A Politico, a The Guardian, a Le Monde és a Reuters sem hagyta szó nélkül a kegyelmi botrány következményeit. De belegondoltunk abba, hogy ezzel a női politikusok egyébként is alacsony száma megcsappant hazánkban és a jövőben sem túl ígéretesek a kilátások?
Tovább olvasomVajon mit mondott Novák Katalin lemondásáról Varga Mihály Karcagon?
Ahogy szombaton írtuk, elsöpörte a pedofilbotrány Novák Katalin köztársasági elnököt és az egykori igazságügyi minisztert, Varga Juditot, aki a Fidesz-KDNP listavezetője lett volna az idei EP-választásokon. A kormánypropaganda azóta is hallgat, de vajon mit nyilatkozott az üggyel kapcsolatban Varga Mihály az első Karcagi Keresztény Bálon?
Tovább olvasomVarga Judit volt férje keményen nekiment Rogán Antalnak
Politikai botrányoktól volt hangos nemcsak az egész hét, de a szombati nap is. Mint arról mi is beszámoltunk, a kegyelmi botrány miatt lemondásra kényszerült Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit akkori igazságügyi miniszter. Az eseményeknek köszönhetően, a Fidesz így egy nap leforgása alatt elveszítette a két legismertebb női politikusát. Novák Katalin és Varga Judit is kifejezetten visszafogottan fogalmaztak lemondásukkal kapcsolatban. Egyikük bejelentése sem ringatta meg a Fidesz mostanra felépített kommunikációját és azt is jelezték, hogy Magyarország továbbra is készek Magyarországért és a nemzeti értékekért dolgozni. Varga Judit volt férje azonban nem volt ennyire visszafogott…
Tovább olvasomElsöpörte a pedofilbotrány, lemondott Novák Katalin – információink szerint Varga Judit is visszalép
Ahogyan az a mai hazautazásakor várható volt, a köztársasági elnök lemondott. De a nemrég még Igazságügyi Miniszterként dolgozó Varga Judit is nyakig sáros az ügyben. Nemhivatalos források szerint már Varga Judit is távozóban.
Tovább olvasomMagyarország az egyetlen olyan uniós ország, ahol zéró a női miniszterek száma
Varga Juditnak a hétfő volt az utolsó munkanapja igazságügyi miniszterként, lemondásával a kormány nő nélkül maradt. Az igazságügyi miniszter június végén jelentette be lemondását, és közölte: a 2024-es EP-választáson vezeti majd a Fidesz kampányát. Varga 2019 óta volt igazságügyi miniszter, utódja Tuzson Bence, vele együtt pedig Magyarország 14 miniszteri posztját egytől egyig férfiak töltik be. Vargától Novák Katalin köztársasági elnök is elbúcsúzott egy Facebook-posztban, ahol meg is jegyezte, hogy augusztus 1-től már nem lesz női minisztere az országnak. Az Euronews utánajárt 27 uniós tagország kormányai augusztus 1-jei összetételének, és megállapította, hogy az…
Tovább olvasomLMP: az új igazságügyi miniszter jelölésével beismeri a kormány, hogy a propaganda a legfontosabb
Minden jel szerint Tuzson Bence váltja Varga Juditot az igazságügyi miniszteri székben. Az ellenzéki párt úgy gondolja, Varga Judit botrányainak se szeri se száma, akár a saját ingatlanjairól, akár a Pegasus megfigyelési-, illetve a most is folyó Schadl-féle korrupciós botrányt vesszük példaként.
Tovább olvasom