Egy takaros tiszafüredi házat játszottak át csalók kezére

Szövevényes csalás áldozata lett Kiss Márta, egy ecseri cég vezetője, aki azzal szembesült, hogy tiszafüredi otthona egy hamis meghatalmazás és adásvételi szerződés alapján került át más nevére. Ha ez még nem lenne elég, mindössze kilenc nappal később tovább is értékesítették azt. A csalássorozat egy ügyesen felépített történettel indult, egy T. Barna nevű ismeretlen felajánlotta, hogy szlovák befektetők bevonásával megoldja a cégük gondjait. Kedvezmények, nagy visszatérítés ígérete és 10 millió forint előleg nyomán az áldozat fokozatosan kisemmizésre került.

Tovább olvasom

Jászkunság: a vonatnak kellett ledudálnia a teherautóst a sínekről, aki úgy gondolta, ő ott most hosszasan rakodni fog

Egészen döbbenetes történet a Jászkunságból, Törökszentmiklós közeléből. Jó negyed órán át teljes szélességében elzárta a közutat egy konténeres autó, pedig lett volna módja máshogy is parkolni. Véletlenül sem állt volna arrébb, ám ekkor jött a vonat, ami végre megoldotta a helyzetet, mivel a teherautó eleje a sínekre is jócskán rálógott.

Tovább olvasom

Rendkívül furcsa baleset a 31-es főúton – nemcsak a járművünk, a rakományunk is a mi felelősségünk

Lehet, hogy a vezetésben egyetlen pillanatra sem hibázunk, mégis mi okozunk komoly balesetet. Ez történt most a 31-es főúton, ráadásul a személyautó sofőrje még olcsón megúszta, ennél jóval nagyobb baj is érhette volna. A rakományát elhagyó teherautót a rendőrség keresi.

Tovább olvasom

Elképesztő baleset: teherautóval ütközött és szétszakadt a kenyérszállító a Jászságban

A gyakorlott, sok balesetet látó emberek számára is teljesen szokatlan kimenetele lett ennek a csattanásnak, a kisbusz ugyanis szó szerint szétszakadt az ütközéstől. A sofőrje azonban csodával határos módon túlélte az ütközést.

Tovább olvasom