A fegyelem erősítése miatt több iskolában hajnali 5:30-kor kezdik a tanítást

Megosztás

Összesen tíz középiskolát érint az egyelőre kísérleti jelleggel bevezetett újítás. Bár a visszajelzések rendkívül negatívak, a köztisztviselők is reggel fél hatkor kezdik a munkát egy kiegészítő rendeletnek köszönhetően. Vajon mit szeretnének ezzel elérni Indonéziában?

Reggel 5.30-ra járnak tíz középiskola tizenkettedikesei iskolába az indonéziai Kupangban. Azt próbálják ki, hogy ez a tanítási rend jobban beválik-e, mint a 7-8 körüli iskolakezdés – írja a 444.hu.

A Viktor Laiskodat kormányzó által a múlt hónapban bejelentett program célja a gyermekek fegyelmének erősítése. A szülők nem örülnek a programnak, veszélyesnek tartják, hogy a gyerekek még sötétben indulnak iskolába. Arra is panaszkodnak, hogy a gyerekek olyan fáradtan érnek haza, hogy azonnal elalszanak.

Ráadásul az oktatási szakértők szerint sincs igazán értelme a programnak, mert a korai kezdéstől szerintük nem javul az oktatás színvonala. Sőt, az alváshiány hosszútávon következménnyel is lehet a diákok egészségére. Éppen ezért a tanulmányokban azt javasolják, hogy 8.30 vagy még annál is később kezdődjön az iskola, hogy a kamaszok ki tudják pihenni magukat.

A kritikák ellenére az önkormányzat fenntartotta a kísérletet, sőt kiterjesztette a helyi oktatási hivatalra is, ahol a köztisztviselők is 5:30-kor kezdik a napot. (Guardian)

Kapcsolódó cikkek