Előkerült Farkas Flórián és rögtön a kormányt bírálta

A Népszava tudósítása szerint a nyilvánosságot régóta kerülő Farkas Flórián megjelent Szolnokon, a vármegyeháza dísztermében tartott romaügyi konferencián, ahol ráadásul a kormányt bírálva fel is szólalt. Az előtte felszólalók szerint annyi tisztség, poszt jött létre a romaügy kapcsán, hogy minden szépen és jól alakul. Szerintük.

Tovább olvasom

Ami Szolnokon elképzelhetetlen, azt Cegléden simán megteszik

Sajtótájékoztatót tartott Cegléden az MSZP helyi szervezete. Ezen hangsúlyozták, hogy minden kormánypárti híresztelés ellenére az MSZP elkötelezetten békepárti. Szó volt a jövő évi önkormányzati választásról is. Az esemény érdekessége, hogy az felkerült Cegléd város hivatalos oldalára. Hasonló Szolnok esetében elképzelhetetlen lenne.

Tovább olvasom

Szűkösebb a költségvetés, de a jövő héten megrendezik a Szolnoki Tiszavirág Fesztivált

Négy színpadon csaknem ötven zenés produkcióval, valamint filmvetítéssel, kézműves vásárral, gyermekprogramokkal és pódiumbeszélgetéssel is várják június 20. és 24. között a Szolnoki Tiszavirág Fesztiválra látogatókat a szervezők. Ezzel együtt a Sóház utca lezárásával kiesik egy fontos közlekedési útvonal a városban.

Tovább olvasom

Somogyország kincse díjat kapott a balatonfenyvesi kisvasút, kocsijait a Szolnoki Járműjavítóban újították fel

Örökségünk – Somogyország kincse díjat kapott a balatonfenyvesi kisvasút, az elismerést igazoló oklevelet szerdán adták át és függesztették ki az állomás épületére Fenyvesen – tájékoztatott a MÁV Zrt. a honlapján. A vonat kocsijait a Szolnoki Járműjavítóban újították fel.

Tovább olvasom

Azért dolgoznak, hogy a szünidő biztonságosan teljen el

A tanítási szünet előtti utolsó héten számos óvodai és iskolai rendezvényre kaptak meghívást a Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai. A szolnoki Csicsergő Óvodában, és a Szegő Gábor Általános Iskola DÖK-napján rolleres és kerékpáros ügyességi pályán gyakorolhattak a gyermekek, kipróbálhatták a részegszemüveget és egy rendőrségi szolgálati gépkocsiba is beülhettek. A balesetmegelőzési szakemberek fontosnak tartják, hogy a szünidő előtt minél több gyermeket felkészítsenek a biztonságos közlekedésre. Fotó: police.hu

Tovább olvasom

Gyerekeket hajóztattak a rendőrök a Tiszán

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége, az Országos Mentőszolgálat Szolnoki Kirendeltsége, valamint a katasztrófavédelem munkatársaival közösen június 13-án délelőtt nyílt nap keretén belül színes programokkal várták a helyi iskolásokat.

Tovább olvasom