Sem fűtés, sem melegvíz nincs két szolnoki iskolában, a szülők zúgolódnak

Megosztás

A legrosszabb pedig az, hogy ez a helyzet a héten nem is igen fog megváltozni. Két általános iskolában és a közelben levő uszodában nincs melegvíz és fűtés “technikai okok miatt”, miközben a szülők már a múlt héten próbálták hallatni hangjukat, hogy gond lehet.

Nem várt technikai probléma miatt sem meleg víz, sem fűtés nincs a Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskolában, a mellette lévő uszodában és a Bartók Béla zeneiskolában. Erről számolt be a Szoljon.

Bár már napokkal ezelőtt is beszélték a szülők, hogy probléma lehet a fűtés és melegvíz-szolgáltatással a szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei általános iskolában, hivatalos értesítést csak hétfőn a kora délutáni órákban kaptak erről. A szülők egy része felháborodva olvasta az üzenetet.

A Krétán érkezett az értesítés, Szamosfalvi Gabriella intézményvezető arról tájékoztatta a szülőket, hogy az iskolában a gázelosztó a múlt héten meghibásodott, a gázt elzárták.

– Előre nem látható okok miatt a hétfői újraindítás nem volt lehetséges, a szakemberek hét végére ígérik a visszakapcsolást. Addig fűtés és meleg víz az iskolában, az uszodában és a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskolában sincs – közölték.

Az intézményvezető a Szoljon megkeresésére elmondta, hogy a fűtési szezon beindulásakor egy előre nem várt technikai probléma adódott, melyen már a múlt hét végén is dolgoztak. – Sajnos nem sikerült az elmúlt napokban újraindítani a rendszert, a szakemberek e hét végére ígérik, hogy visszaállhat a fűtés – erősítette meg.

Azt kéri az iskola vezetése, hogy a gyermekeket öltöztessék rétegesen, bár mint megtudtuk a tantermekben egyelőre megfelelő a hőmérséklet. Hozzátették, akinek lehetősége van a délutáni, nem kötelező tanórákról hazaviheti gyermekét. – Minden tanteremben van hőmérő, folyamatosan ellenőrizzük a hőmérsékletet – mondta az intézményvezető.

Sok szülő felháborodva fogadta az eseményeket, ráadásul a következő napokban sem lesz jobb a helyzet, didereghetnek a szolnoki kisgyermekek.

Kapcsolódó cikkek