Gyertyagyújtással áll ki Izrael mellett Szolnok városa

Október 17-én, kedden, 18 órától a Tiszai hajósok terén álló Országzászlónál gyertyagyújtással és közös imával áll ki Szolnok városa a béke és Izrael mellett. Mint ismeretes, a Hamász terrorszervezet kegyetlen támadást hajtott végre ártatlan civil izraeli és külföldi állampolgárok ellen.A terrorszervezet támadása során a becslések szerint 1300-an vesztették életüket és 3300-an megsérültek. Többszáz embert pedig túszul ejtettek. A megyeszékhely vezetése a város szolidaritását és egyben a terrorizmus elítélését kifejezendő, gyertyagyújtásra hívja a békeszerető embereket október 17-én, kedden, 18 órára a Tiszai hajósok terén álló Országzászlóhoz, ahol dr. Róna Tamással, a…

Tovább olvasom

Sírva köszöntötte az Izraelből hazaért rokonait Kis Grófo

Aggódva várta a szeretteit hétfő hajnalban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Kis Grófo. A szolnoki mulatós énekes több mint nyolcvan családtagja, gyülekezeti társa és barátja rekedt Izraelben a háborús övezetben. Vasárnap Grófo még amiatt aggódott, hogyan jutnak haza a hozzátartozói, ám hétfő hajnalban megnyugodva ölelhetett magához mindenkit.

Tovább olvasom

Orbán feje is feltűnt egy óriásmolinón az izraeli kormányellenes tüntetésen

A jogrendszert alakítanák át Izraelben, ez ellen tiltakoztak – a transzparensen pedig a magyar kormányfő feje is feltűnt. Izraeliek tízezrei tiltakoztak szombaton Tel-Aviv utcáin a jogrendszer átalakítására irányuló tervek ellen. A parlament ugyanis olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, amely lehetővé tenné a törvényhozók számára, hogy egyszerű többséggel hatályon kívül helyezzék a legfelsőbb bírósági döntéseit – írja az Index.hu. A tüntetők szerint a javasolt változtatások amellett, hogy gyengítik az ország legfelsőbb bíróságát, veszélyeztetik Izrael demokratikus értékeit, és túl nagy hatalmat biztosít a kormánykoalíciónak a parlamentben. Netanjahu és kormánykoalíciója úgy véli, hogy a…

Tovább olvasom

Egy jelentés szerint Magyarországról is érkezett Izraelbe omikron-variánssal fertőzött beteg

Ez nagyjából azt is előrevetíti, hogy már hazánkban is megjelent a vírusmutáns, ahogy Európa szinte minden országában kimutatták már a jelenlétét. Izraelben már az ötödik hullámra készülnek. Izraelben az omikron vírusváltozat terjedése és az R fertőzési együttható fokozatos emelkedése miatt már a koronavírus-járvány ötödik hullámának kitörését próbálják megfékezni – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja. Naftali Bennett miniszterelnök az izraeli kormány vasárnapi ülésén óva intett a koronavírus-járvány újabb hullámától. Ha nem teszünk azonnali lépéseket, akkor a zárlathoz fogunk eljutni – mondta, és oltakozásra biztatta a megfelelő védettséggel nem rendelkezőket.…

Tovább olvasom

Van olyan hely, ahol már a félévenkénti, rendszeres oltást tervezgetik, mert a vakcina sem nyújt tartós védelmet a jelek szerint

Nyár elején már azt gondolták Izraelben, hogy a magas átoltottság miatt meg is nyerték a Covid elleni harcot, ám a járvány delta variánsa igen nagy erővel robbant be. Az átoltottság önmagában ezek szerint nem elég. De tényleg a félévenkénti oltás lenne a megoldás? Izrael volt az első ország a világon, amely a lakosainak több mint felét be tudta oltani koronavírus ellen – ráadásul ehhez elsősorban a Pfizer fejlett, mRNS-alapú vakcináit használták. Ennek ellenére az országban a delta-variáns ismét visszahozta a járványt, és egyelőre még nem látni, hogy mikorra sikerülhet leküzdeni…

Tovább olvasom