Mosolyog, boldog, és még tanár is – elképesztően népszerű az interneten a szolnoki születésű Marik Laura

Megosztás

Ritka, amikor a címben említett jelzők egy emberben testesülnek meg Magyarországon, de a Szolnokon született Marik Laura, akinek fiatal kora ellenére jelentős tapasztalata van hazánkban és külföldön is, ezeket mind elmondhatja magáról. Igazán a köztudatba a Tik-Tok által került, van olyan videója, amelyet 8,5 millióan láttak.

Laura amellett, hogy angol és ének-zene tanár, énekesnő is, elmondása szerint a zene mindig az élete részét képezte. Kivételes tehetségét énektanár édesapja vette észre.

Egy szolnoki gimnázium karácsonyi előadás során, miután elénekelte Leonard Cohen Hallelujah-ját, ötperces álló vastapsot kapott. Minden itt kezdődött. Szegeden szerzett ének-zene tanári diplomát, majd New York-ban tanult ösztöndíjjal.

Jelenleg az SE Semmelweis Ignác Többcélú Szakképző Intézményében tanít.

marik laura on TikTok

Az osztálykámmal, a 9.b-vel vendégeket vártunk egy rendhagyó énekórával. Az óra azzal indult, hogy 4 csoportba kerültek a tanulók: G-dúr, D-dúr, e-mol, C-dúr. Mivel most sokan voltunk a vendégekkel, így csak “kupaconként” tettem őket csoportba, de kevesebb tanulóval akár zenei tematika szerint is működhet a csoportalakítás (kezdőknek: kezdőbetűkkel zeneszerzők/fogalmak (Gershwin, Dvorjak, Erkel, Chopin…)

Sikerét elsősorban annak köszönheti, hogy formabontó, innovatív módon áll a tanításhoz, az ő énekóráin valószínűleg senki sem unatkozik. Van olyan, hogy a diákok instrumentális feldolgozásban hallgatják meg az aktuálisan legnépszerűbb dalokat, ezután pedig fel kell ismerniük azt.

A felvételeken nemcsak ő szerepel, az osztályát ugyanúgy bevonja az alkotásba, egyfajta motivációnak szánja egy-egy anyagrész átnézése után.

marik laura on TikTok

Így nekem is jobban megy a javítás!

„Mivel nagyon szerette az egyik osztály a Republik zenekar dalait, innen jött az ötlet, hogy készítsünk egy retró dalválogatást. Ez volt az első feltöltött videóm a TikTok-ra” – árulta el a Borsnak.

A Tik-Tok csatornáját ezen a linken lehet megtekinteni, jelenleg több, mint 150 ezer követője van, videóira összesen 2,7 millió lájk érkezett. Elmondása szerint a diákjai vették rá, hogy készítsen videókat.

Kép: Kollektív Magazin

Kapcsolódó cikkek