Továbbra is zárva marad a szolnoki Tisza Szálló és a gyógyfürdője is

Tavaly év végén nyitott ki újra a szolnoki Tisza Szálló gyógyfürdője, amit nagyon vártak már a szolnokiak. Aztán pár nap után úgy, ahogy volt, be is zárt a fürdő. Az ok: a megnövekedett víz- és csatornadíj. Remélték, hamar megoldódik a helyzet, de most újabb,távolabbi nyitási időpont látott napvilágot. Nagy öröm volt a szolnokiaknak, hogy ismét kinyitott a Tisza Szálló gyógyfürdője az év végén. Kicserélték a szivattyút, ami lehetővé tette azt, hogy ismét kinyithassák a közkedvelt fürdőt, illetve ismét folyt a gyógyvíz a közkifolyóból a szálló oldalában.  Aztán januárban be is zárt…

Tovább olvasom

Az ellenzéki frakció aggódik, szerintük az államosítás nem oldja meg a szolgáltatók rossz helyzetét

Nem felel meg a valóságnak, vagy legalábbis kampányfogásnak tekinthetők azok a kijelentések, amelyek a víz- és csatornamű államnak történő átadása kapcsán hangzottak el a napokban tartott szolnoki városházi sajtótájékoztatón. Ezt Füle István, az ellenzék frakcióvezetője jelentette ki.

Tovább olvasom

Újabb csőtörés adott munkát a vízműnek

Csak a szokásos, immár n+1-edik csőtörést nyújt turistalátványosságot az Európa kulturális fővárosa címre törekvő Szolnokon. A minap ismét magadta magát ugyanis valamilyen cső a Baross utcában, ott, azon a szakaszon, a Jólét ABC előtt, ahol egyébként a pár évvel korábbi felújítást követően szinte rögtön eldurrant a vezeték. Emiatt a friss aszfaltot rögtön túrhatták fel a helyreállítás érdekében. Mint ismert, Szolnok éppen most próbál megszabadulni a decemberben a nyakába kapott víz- és csatornaművektől, felajánlotta az államnak. Nem mintha régóta az övé lenne. A vízművek ugyanis – hasonlóan az Alfa-Novához – bedobta…

Tovább olvasom

Megszabadul Szolnok a víz- és csatornaművektől

Röpködtek a kioktató, lekicsinylő és kommunistázást sem nélkülőző “fegyelmező” mondatok. Rendkívüli közgyűlést tartott csütörtökön a szolnoki önkormányzat, amelyen téma volt a víz- és csatornamű vállalat felajánlása az államnak. Ám ezt megelőzően Füle István ellenzéki frakcióvezető az ellenzéki pártok nevében sürgősségi indítványt adott elő. Mint mondta, az ország lakosságát újabban az akkumulátorgyárak hazánkba való telepítését izgatja, hiszen a miniszterelnök kiadta az ukázt: akkugyártó nagyhatalommá kell válnunk. Ugyanakkor több mint gyanússá vált az, hogy Szalay Ferenc igen aktívvá vált az utóbbi időben, értve ez alatt, hogy tárgyalt a miniszterelnökkel, a külgazdasági miniszterrel…

Tovább olvasom

Az egész várost izgatja, kinek a vizét igyák a szolnokiak – erről is döntenek

Rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésen tárgyalja a szolnoki közgyűlés a helyi víz- és csatornaművek állami kézbe való átpasszolását. Az ellenzék közölte, nem szavazza meg az előterjesztést. Már csak az a kérdés, hogy ki számít annak, a “felvásárolt” ellenzékiek valódi ellenzékiek-e? Át akarja adni a víz- és csatornaműveket az államnak Szolnok, erről tárgyalnak most csütörtökön. A témáról már a múlt héten döntöttek volna, de az ellenzék ezt megakadályozta, mivel fél napot adott a fideszes városvezetés az ügylet átgondolására. Most Füle István, a régen nem Szolnoki Többség nevezetű frakció vezetője, a DK képviselője…

Tovább olvasom