„Változást akarunk!” – hangzott el Füle István és Györfi Mihály lakossági fórumán

Tegnap, azaz január 18-án lakossági fórumot tartott Dr. Füle István önkormányzati képviselő és Györfi Mihály alpolgármester a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A helyiek határozott véleményt fejeztek ki annak kapcsán, hogy elegük van a Szalay Ferenc polgármester városvezetésének folyamatos ígérgetéséből.

Tovább olvasom

A polgármester szerint dolgoznak azon, hogy több parkolóhely legyen a szolnoki Széchenyi városrészben

Igyekszünk mindenben helytállni, és a legtöbb problémáról tudunk. Amiről pedig nem, az épp most keletkezik. Mindennek két oka lehet. Az egyik az, hogy még nem ért oda a kivitelező az adott helyszínre, a másik pedig, hogy nincs rá forrás, ami megoldaná a problémát – idézte Tasnádi Zoltán önkormányzati képviselő szavait a szoljon.hu arról a lakossági fórumról, amit a minap tartottak a szolnoki Széchenyi városrészben.

Tovább olvasom

Jó híreket vitt a szolnoki Csaba utcaiaknak az alpolgármester, ám a Gyökér utcaiaknak ez nem annyira tetszett

Gyér számú érdeklődő jelent meg azon a lakossági fórumon, amit Molnár Iván szolnoki önkormányzati képviselője tartott szerdán a Hetényi kórház Gergely termében. Ezzel a Fidesz is tartott végre egy lakossági fórumot – mindjárt kettőt is egy időben, mert a Pletykafaluban is volt egy ugyanekkor -, miközben az ellenzék már a kilencediken is túl van. A legfőbb téma leginkább a Csaba és az Alvégi utca forgalma volt. A fórumon megjelent Fejér Andor is. Az alpolgármester jó hírekkel szolgált a Csaba utcaiaknak, akiknek elegük van az utcában működő cégek telephelyéből.  Leginkább a…

Tovább olvasom

A Szabó Lőrinc utcaiak nagyon mérgesek Szalay Ferenc szolnoki polgármesterre

Sűrűnek mondható lakossági fórumot tartott a szolnoki ellenzék pénteken a szandaszőlősi művelődési házban. Egy kisterembe nagyon sokan zsúfolódtak be, megjelent a Fidesz embere is, aki azt hallgathatta végig, ahogy panaszok garmadáját zúdították a képviselőkre a lakosok.

Tovább olvasom

Szórakoztató stand-up Gyurcsány Ferenctől

Zsúfolásig megtelt a szolnoki VOKE művelődési ház, ahol a több mint 200 érdeklődő előtt Gyurcsány Ferenc tartott szórakoztató politikai stand-upot csütörtökön este. A volt kormányfő többször is megnevettette és megtapsoltatta hallgatóságát. A legviccesebb akkor volt, amikor a bemutatásakor a felesége neve elhangzott. Dobrev Klára nevére mintha infarktust kapott volna, úgy megrémült, azt színlelve, mintha attól riadt volna meg, hogy ő is jelen van az eseményen, még itt sem hagyják őt békén. A közönség hatalmasat derült az alakításon.

Tovább olvasom

Mikor lesznek kártalanítva a Verseghy utcai lakók – lakossági fórumot tartott az ellenzék

Nagyon kemény ellenzéki lakossági fórumot tartottak csütörtökön este a szolnoki Tallinn városrészen, a Riszi épületében. Szalay Ferenc polgármester nagyon sokszor volt emlegetve, de a legrosszabbul a jelenlévő, a körzetben több évig képviselkősködő idősebb dr. Tóta Áron járt.

Tovább olvasom

A parkolóhelyek hiánya a Széchenyi lakótelepen is óriási gond – fórumot tartott az ellenzék

Parkolóhiány, panelprogramhiány, kamerahiány, utak, járdák állapota. Általában ezek jöttek elő a legutóbbi ellenzéki lakossági fórumon, amit pénteken este tartottak a szolnoki Széchenyi lakótelepi Zöld házban.

Tovább olvasom

Panaszok sorát hallhatta volna a polgármester, ha ott lett volna a fórumon

Panaszáradattal találkoztak eddig minden lakossági fórumon a szolnoki ellenzéki képviselők, nem volt ez másként a legutóbbin sem. Ezt a Kodály iskolában tartották csütörtökön este. Annyian mentek el rá, hogy alig fértek be egy osztályterembe. Sokan hosszú panaszlistával érkeztek.

Tovább olvasom

Panaszáradat a lakóktól: Szolnok szemetes, koszos, de van mással is baj

Szabó Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője látogatott Szolnokra és tartott lakossági fórumot szerda este a Fiumei úti iskolában. A vendéglátó Györfi Mihály, szolnoki alpolgármester, az MSZP megyei elnöke volt. A szép számú érdeklődő által kisért fórum előtt azonban a politikus még sajtótájékoztatót tartott. Ezen egy két héttel ezelőtt készített országos kutatás eredményeit ismertette. Elmondta, hogy a megszólaltatott 18 és 64 év közötti korosztályt leginkább az egészségügy helyzete foglalkoztatta. Közel 80 százaléknyian tartották ezt a fontosnak, miközben 16 százaléknyian voltak vele elégedettek. Második fontos téma az infláció volt, a válaszadók 69 százaléka tartotta ezt fontosnak, az…

Tovább olvasom