A Fidesz gyorsan kivágta magát abból az ellentmondásból, hogy Szijjártó Péter alig néhány éve még csodaszép szavakat használva rangos kitüntetést adott Kapitány Istvánnak, aki most, hogy a Tisza oldalán jelent meg, hirtelen főellenség lett. Pócs Jánosnál is ez a narratíva, majd egy kezdeti és végidőpontot nélkülöző, hatalmas összegű ígérettel jelentkezett Jászárokszállás számára.
Tovább olvasomCímke: kötelező
Hihetetlen, felborult a sztrádán egy kisbusz, a mögötte jövő autós kikerülte, majd elszáguldott (videóval)
A segítségnyújtási kötelezettség teljes hiányát vették kamerára, miközben alig néhány másodperccel korábban történt meg a baleset. A közöny teljesen eluralkodott már honfitársaink egy részén, a közlekedési szakértők is csak nagyokat nyelnek.
Tovább olvasomGyörfi nem fogadja el a fizetésemelést, de egyelőre azt sem mondja meg, kinek ajánlja fel a különbözetet
A települések polgármesterei (megmosolyogtató vagy sem) nem szólhatnak bele, hogy kötelezően megemelik a fizetésüket, mivel folyamatosan kész tények elé állítják a városvezetőket. Györfi Mihály úgy gondolja, a korábbi véleményes döntései ellenére a város rettenetes állapota miatt ezt a fizetésemelést már nem fogadja el. A Borsod24 megkérdezte, milyen célra utalja el a különbözetet, de nem kaptunk konkrét választ.
Tovább olvasomÖnkéntes marad a rákszűrés, a Belügyminisztérium tisztázta a terveket
A Belügyminisztérium megerősítette a 24.hu kérdésére, hogy 2025-től sem tervezik kötelezővé tenni a rákszűréseket, azok továbbra is kizárólag önkéntes alapon lesznek elérhetők. A tárca közölte, hogy semmilyen kötelező szűrés bevezetéséről nincs döntés.
Tovább olvasomVeszélyben több jászkunsági gimnázium, a bezárás sorsára juthatnak
Hadházy Ákos egészen aggasztó változásokról számolt be, amit (borítékolhatóan felsőbb utasításra) a Klebelsberg Központ vezetője tervez megvalósítani minél hamarabb. Ennek eredménye lenne számos, most simán működő gimnázium bezárása. Íme a részletek.
Tovább olvasomA Volánbusz hivatalos állásfoglalása gyakorlatilag megerősíti az összes félelmünket
Az új rendszer augusztusi bevezetése óta rengeteg utasban merültek fel kételyek, félelmek, hogy esetleg lemaradhat-e a járatról szabályosan megváltott jeggyel, netán szabályosan előrefoglalt helyjeggyel is. Tökéletesen alátámasztják, hogy bár nem kötelező a helyjegy megváltása, annak hiányában simán lemaradhatunk a buszról, de még akár azzal együtt is.
Tovább olvasomJász-Nagykun-Szolnok megyében tudjuk, milyen munkakörökben kötelező az alkalmassági? Ebben is változás lesz
Egészen pontosan abban, hogy melyik munkakörökben marad kötelező az alkalmassági vizsgálat szeptembertől.
Tovább olvasomMár rollerre is kell kötelező felelősségbiztosítást kötni, hatalmas különbség az árak között
Valamennyi biztosító, amely ajánl kötelező felelősségbiztosítást (KGFB-t), felkészült a július 16-i rajtra, amikortól már rollerre is kell kötelező felelősségbiztosítást kötni. Ez várhatóan 30-40 ezer rollert érint a Netrisk szerint. A kötelező felelősségbiztosítást nem érdemes kikerülni, részben az alacsony díj, részben pedig az akár többmillió forintos okozott károk miatt. A díjat azonban több tényező is befolyásolhatja, és jelentős különbségek vannak.
Tovább olvasomItt az új rendelkezés: rengeteg elektromos rolleres szívhatja most a fogát, jön a kötelező biztosítás
Július közepétől véget ér a szabályozatlanság az elektromos rollerek és segway-ek világában, innentől pontosan meghatározták, milyen paraméterekkel rendelkező járműveknek szükséges a kötelező biztosítás. Rengeteg olyannak is, amelyiknek eddig nem kellett, már beleesik az elektromos rollerek nagy köre is.
Tovább olvasomZúgolódnak a szolnokiak – miért mennek el a buszok percekkel a menetrendi idő előtt?
Többen is arról panaszkodnak, hogy a buszsofőr (még szemkontaktus esetén is) annak ellenére nem veszi fel a járműhöz siető utast, hogy a menetrend szerint még hosszú percek múlva kellene csak odaérnie. Máskor pedig nem jön a járat. Vegyesek a tapasztalatok a szolnoki buszközlekedésről.
Tovább olvasom