Györfi Mihály, Szolnok polgármestere a Klikk TV-nek beszélt a polgármesteri költségtérítések elvonásáról, a tömegközlekedés drasztikusan megnövekedett terheiről, a szolnoki erőviszonyok átalakulásáról, valamint arról is, hogy véleménye szerint az Orbán-kormány vezetőinek a jövőben felelniük kell a tetteikért.
Tovább olvasomCímke: költségvetés
Hangos viták mellett korrigálták a költségvetést
Több mint ötmilliárd forintos költségvetési technikai hiba kijavításáról, a helyi tömegközlekedés átalakításáról, cukorbeteg gyermekek támogatásáról, valamint a nemrég megnyitott Tiszaligeti Élményfürdőről is beszámolt Györfi Mihály a júniusi közgyűlést követő sajtótájékoztatóján.
Tovább olvasomElindul a tesztüzem a Tiszaligeti Élményfürdőben, de honnan jutottunk idáig?
A szolnoki Tiszaligeti Élményfürdő újjáépítése, modernizálása az elmúlt évek egyik legnagyobb vitákat kiváltó és leginkább elhúzódó helyi beruházásává vált. Aligha kell az itt élők számára felidézni, hogy a projekt az eredetileg tervezett határidőkhöz képest milyen súlyos, többéves csúszást halmozott fel, majd végül idén márciusban döntött úgy a közgyűlés, hogy a sok korábban bejelentett időpont után megjelöl egy végleges dátumot, és június 19-én megnyitja kapuit a fürdőzni vágyó látogatók előtt. Akik gyorsan lecsaptak a lehetőségre, azok viszont a tesztüzem keretében korábban is bejárhatják és kipróbálhatják a komplexumot.
Tovább olvasomPolgármesterek üzentek Magyar Péternek
Több megyei jogú város vezetője közös nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz az új állami költségvetés tervezése, valamint a kormány és az önkormányzati szövetségek között induló egyeztetések előtt. A polgármesterek, köztük Györfi Mihály kritikával illették a megelőző másfél évtized központosító politikáját, illetve a szolidaritási hozzájárulás radikális mérséklését és a helyi közösségek mindennapi működését biztosító, kiszámítható finanszírozását kérik.
Tovább olvasomKözel 400 milliós adócsalás Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Elrendelte a bíróság egy 49 éves Szolnok megyei férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint hozzátartozóit felhasználva egy fiktív számlákra épülő céghálózatot működtetett, és ezzel több mint 378 millió forint kárt okozott az állami költségvetésnek. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szerdai tájékoztatása alapján a gyanúsított büntetett előéletű, és a bűncselekményeket két korábbi, még hatályban lévő felfüggesztett börtönbüntetése alatt követte el.
Tovább olvasomJelentős hiány és/vagy átcsoportosítás? – Mi történik Szolnok költségvetésével? (frissítve)
A május 21-i szolnoki közgyűlés után közösségi oldalán fogalmazott meg éles kritikát a város költségvetési helyzetéről Dr. Sámson László önkormányzati képviselő. A politikus szerint többmilliárd forintos hiány alakult ki a büdzsében, amely úgy véli, komoly megszorításokat tehet szükségessé a közeljövőben. A képviselő meghatározó jelentőséggel bíró állatásai kapcsán Györfi Mihály polgármesterhez fordultunk kérdéseinkkel.
Tovább olvasomHatályban marad a szolidaritási adó, de lesz egyeztetés
Egyelőre nem mentesülnek a szolidaritási hozzájárulás megfizetése alól a helyi önkormányzatok, az új kormánynak elvárása, hogy minden település teljesítse a hatályos jogi kötelezettségeit – derült ki Magyar Péter miniszterelnök kormányülést követő tájékoztatásából. A kabinet elismeri, hogy a korábbi évek elvonásai kivéreztették a nagyobb városokat, és a jövőben hajlandó egyedi módon újratárgyalni a rendszert, a kormányváltást követően kibontakozott fizetési bojkottot nem támogatják, így a vitatott milliárdoknak be kell folyniuk a központi költségvetésbe.
Tovább olvasomSzámháború a szolnoki városházán
Évi 50 millió forint vagy látványos helyi fejlesztések? Bajnai Zsolt, a blogSzolnok szerzője éles hangvételű bejegyzésében veti fel, hogy Tóth Áron alpolgármesteri kinevezése mögött szerinte a városházi „nagykoalíció” politikai alkudozása állhat, miközben a tizenegy szavazattal átvitt döntés árából minden szolnoki választókerületben milliókat lehetett volna közvetlen karbantartásra és építésre fordítani.
Tovább olvasomTöbb település nem teljesítette időben a szolidaritási hozzájárulást
Április 15-én lejárt a szolidaritási hozzájárulás befizetési határideje, több önkormányzat azonban nem utalta el az összeget, és kivárásra játszik.
Tovább olvasomOrbán Viktor hozta az ajándékot Mezőtúrra
Ahogy arról már beszámoltunk, a nosztalgikus történetek mellett kormányzati támogatást, ígéretet is hozott Orbán Viktor csütörtöki mezőtúri látogatása. A miniszterelnök egy pénteken közzétett videó tanúsága szerint 145 millió forintos azonnali forrást biztosított a városi sportcsarnok tetőszerkezetének helyreállítására, miután kiderült, hogy az épület beázása miatt halaszthatatlanná vált a beavatkozás.
Tovább olvasom