Itt az új rendelkezés: rengeteg elektromos rolleres szívhatja most a fogát, jön a kötelező biztosítás

Július közepétől véget ér a szabályozatlanság az elektromos rollerek és segway-ek világában, innentől pontosan meghatározták, milyen paraméterekkel rendelkező járműveknek szükséges a kötelező biztosítás. Rengeteg olyannak is, amelyiknek eddig nem kellett, már beleesik az elektromos rollerek nagy köre is.

Tovább olvasom

A majálist még nem zavarja meg, de csütörtöktől leszakadhat az ég, a ballagásoknál is figyeljünk

Szerdán még kitűnő időre számíthatunk, de élvezzük ki a kora nyári hőmérsékletet, a napsütést, mert csütörtöktől változik időjárásunk. Mivel az igazán komoly csapadékot éppen péntekre jelzik, helyenként erős zivatarokkal, ez bizony alapvető hatással lehet a középiskolai ballagásokra.

Tovább olvasom

Halálos motorbaleset óriási sebességgel, miközben a Jászkunságban is rajzanak a kétkerekűek

Örök vitatéma a motorosok és az autósok között, hogy melyik vigyáz kevésbé a másikra. Az sosem volt kérdés, hogy ha baleset történik, biztosan a motoros húzza a rövidebbet, de még a kétkerekű járművek vezetői között sincs egyetértés néhány brutális balesetnél. Ezen a hétvégén is csak bővül a fekete statisztika.

Tovább olvasom

Nagyon kevés a csapadék az Alföldön, Jász-Nagykun-Szolnok megye is súlyosan aszályos

A tavalyelőtti borzalmas szárazság után 2023 felüdülést hozott a rengeteg télvégi, tavaszi és nyáreleji esőzéssel. Az idei évben megint gondok vannak és lesznek, már most látszik, hogy a legsúlyosabb, vörös kódjelű az aszály megyénkben és a teljes Alföldön.

Tovább olvasom

Jászkunsági probléma is: a minisztérium saját magát buktatta le, hogy mennyire sok a vendégmunkás

Ne feledjük, ők azok az emberek, akiket a közmédia szisztematikusan 7-8 éven át migránsnak, illetve gazdasági migránsnak hívott, ám most, hogy ekkora pálfordulást mutatott be a kormányzat és már több százezer bevándorlóra lenne szüksége Orbánéknak, most hirtelen csak vendégmunkások.

Tovább olvasom