Ahogy már a reggeli órákban írtunk róla, hosszú évek várakozása után mérföldkőhöz érkezett a szolnoki Tiszaligeti Élményfürdő projektje, elkezdődött a tesztüzem és beléphettek az első, előzetesen regisztrált látogatók. A városvezetés és az üzemeltetők nem titkolt célja az, hogy Szolnokot a hazai turizmus élvonalába, a legnépszerűbb fürdővárosok közé emeljék.
Tovább olvasomCímke: Győrfi Mihály
Mit vár Hernádi Zsolttól Szolnok?
Györfi Mihály a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén hivatalosan is szorgalmazni kezdte a jelenlegi koncessziós hulladékrendszer teljes felülvizsgálatát. A polgármester szerint tarthatatlan a mostani struktúra, hiszen országszerte 18 városban mintegy 30 olyan önkormányzati cég működik, amelyek hatalmas közvagyont kezelve látják el ezt a feladatot.
Tovább olvasomKülönleges helyen ünnepelték meg a szolnoki kosárlabdázók a sikeres szezont (videóval)
Bár a bajnoki aranyérem a döntő utolsó összecsapásán elúszott, az ezüstérem mellett a kupaküzdelmek első helyét is megszerezte az Olaj. Somogyi Ádám rangos kitüntetésben részesült.
Tovább olvasomFontos: megnyitották a Kossuth teret a járműforgalom számára
A polgármester közölte a lakossággal, hogy munkanapokon megnyitják a kulcsfontosságú szolnoki tér útvonalát a járművek előtt, de szombaton és vasárnap továbbra is marad a tilalom. A folytatás még kérdéses.
Tovább olvasomPolgármesterek üzentek Magyar Péternek
Több megyei jogú város vezetője közös nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz az új állami költségvetés tervezése, valamint a kormány és az önkormányzati szövetségek között induló egyeztetések előtt. A polgármesterek, köztük Györfi Mihály kritikával illették a megelőző másfél évtized központosító politikáját, illetve a szolidaritási hozzájárulás radikális mérséklését és a helyi közösségek mindennapi működését biztosító, kiszámítható finanszírozását kérik.
Tovább olvasomMégis szabad lesz a szolnoki szabadstrand? Teljes a pálfordulás (videóval)
Jelenleg nehéz kiigazodni a szolnoki kommunikáción. Csütörtökön feketén-fehéren leírta a polgármester, hogy a Tisza teljes szolnoki vonalán törvényileg tilossá válik a fürdőzés, a szabadstrandot sem használhatjuk. Eltelt egy nap és ennek ellenkezőjét engedi sejtetni Györfi Mihály. Mi történt a két bejegyzés között?
Tovább olvasomA legnagyobb tisztelet illeti „Szolnok Mentősét”
És nemcsak egyet, hanem az elismerés jogos díjazottján kívül a régió összes mentősét, akik általában rendkívül kevés megbecsülést kapnak, pedig az egyik legfontosabb hivatást gyakorolják.
Tovább olvasomSzerdán dől el minden: ijesztő félidei állás után visszavette a pályaelőnyt a Szolnok
Sikerült a bravúr, a csalódást keltő Olaj-vereség után sikerült Szombathelyen visszavágni, így szerdán jöhet a mindent eldöntő találkozó a bajnoki aranyért.
Tovább olvasomEgy gyermek jövője nem lehet pénz kérdése – jótékonysági torna a Jászságban
A hangulat és az időjárás remek volt, a teljes bevételt pedig Kristóf gyógykezelésére fordítják.
Tovább olvasomHa nincs támogatás, elmegyünk – új stratégiával próbálja meggyőzni Szolnokot a kínai elektrolitgyár beruházója
Lakossági egyeztetést tartott a Szolnok mellé tervezett elektrolitgyár beruházója, ahol a környezetvédelem, a politikai ellenállás és a társadalmi bizalom hiánya egyszerre került terítékre. A találkozó inkább tovább fokozta a feszültségeket, mintsem enyhítette volna azokat.
Tovább olvasom