Az utolsó pillanatban támadták meg az Alkotmánybíróságon a kormány “gyermekvédelmi” népszavazását

Megosztás

Megtámadták az Alkotmánybíróságon a kormány gyermekvédelminek nevezett népszavazását – derül ki a szervezet hivatalos oldalán közzétett információkból, amit az Index szúrt ki.

Az Országgyűlés népszavazást elrendelő határozatát egy nem nevesített indítványozó támadta meg. A szabályozás alapján az alkotmánybíróknak január közepéig kell soron kívüli eljárásban eldöntenie a népszavazás sorsát.

Az indítványt az utolsó pillanatban adta be valaki, ugyanis a törvény szerint „az Országgyűlés határozatának közzétételét követő tizenöt napon belül be kell érkeznie”, az indítvány pedig éppen a határidő lejárta előtt, december 15-én érkezett meg a testülethez.

A törvény szerint az Alkotmánybíróság vagy helybenhagyja az Országgyűlés határozatát, vagy megsemmisíti azt, és új határozat meghozatalára kérik a parlamentet.

Az indítványozó beadványában kifejtette, hogy az Országgyűlés a vitában és a határozatban is mind jogi, mind pedig politikai értelemben hallgatott a jogosultak fennmaradó kérelmeiről, vagyis a közjogi ellenérvek szerinte a „senki földjén maradtak”.

„A Kúria által is kiemelten, a lehetetlenre irányuló népszavazási kezdeményezés sérti a kérdés egyértelműségét, az egyértelműség viszont kötelező eleme a népszavazási kérdésnek. E lehetetlenség megnyilvánulása például, ha az Országgyűlés a népszavazási kérdéseket nem tudja majd mindenki számára érthető, és a gyakorlatban alkalmazható törvényszövegbe önteni, amely kiállja az Alaptörvénnyel való összevetés próbáját is”

– írta az indítványozó.

Korábban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet jelezte, hogy hét civil partnerével meg kívánja támadni az Alkotmánybíróságon a kormányzati referendumot.

Kapcsolódó cikkek