Súlyos sérülést okozott figyelmetlenségével

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival január 19-én 9 óra körül Fegyvernek belterületén, a Zrínyi Miklós úton. Haladása során, a Zrínyi Miklós út és Táncsics Mihály út kereszteződéséhez érve, az „Elsőbbségadás kötelező” közúti közlekedési jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a balról érkező elektromos kerékpárral közlekedőnek, és elütötte. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a védett úton közlekedő kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy mindig tartsák be az elsőbbségi szabályokat! A kereszteződésbe csak akkor hajtsanak be, ha meggyőződtek arról, hogy…

Tovább olvasom

Nem adta meg az elsőbbséget Karcagon, összeütköztek

A rendőrség tájékoztatása szerint egy dabasi lakos közlekedett személygépkocsival november 7-én, hétfőn 9 óra 40 perckor Karcag belterületén. Haladása során a Püspökladányi út és Kálvin utca kereszteződéséhez érve az “Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a jobbról érkező járműnek és összeütköztek. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a védett úton közlekedő gépjármű utasa könnyű sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy mindig tartsák be az elsőbbségi szabályokat! A kereszteződésbe csak akkor hajtsanak be, ha meggyőződtek arról, hogy az elsőbbséget megadták…

Tovább olvasom

Nem adta meg az elsőbbséget, összeütköztek

Egy rákóczifalvai lakos közlekedett személygépkocsival november 6-án, vasárnap 19 óra 35 perckor Tiszaföldvár belterületén. Haladása során a Vásártér út és az Öcsödi út kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget a védett úton, neki jobbról közlekedő gépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a rákóczifalvai sofőr és a védett úton közlekedő autó utasa könnyű sérülést szenvedett.    A rendőrség felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy mindig tartsák be az elsőbbségi szabályokat! A kereszteződésbe csak akkor hajtsanak be, ha meggyőződtek arról, hogy az elsőbbséget megadták vagy megkapták!

Tovább olvasom