Lakossági fórumot tartott kedden délután 14 és 18 óra között a KunlunChem Szolnokon, ahol a vállalat képviselői a tervezett beruházással kapcsolatban válaszoltak a felmerülő kérdésekre. A beszélgetés során szóba kerültek a környezetvédelmi hatások, a közlekedési terhelés, a vízfelhasználás, valamint az is, hogy a cég miért most kezdett intenzívebb kommunikációba a helyiekkel.
Tovább olvasomCímke: beruházás
Nem engedik el a szolnoki elektrolitgyár ügyét: parlamenti segítséget kértek a civilek
Hiába utasította el korábban egyhangú döntéssel a szolnoki közgyűlés az akkumulátoripari beruházásokat, a KunlunChem Hungary Kft. projektje továbbra sem került le a napirendről. Egy helyi civil közösség szerint a beruházó kommunikációja arra utal, hogy a szolnoki elektrolitgyár előkészítése nem állt le teljesen, ezért parlamenti segítséget kértek az ügy tisztázásához.
Tovább olvasomTitokban indult, botrány lett belőle, most már Szolnok önkormányzata is elutasítja
Már jóval a hivatalos bejelentés előtt terjedt a hír Szolnokon, hogy valami készül a város határában, de konkrétumok helyett sokáig csak találgatni tudott a lakosság. A helyi sajtó hónapokon át próbált információhoz jutni, kevés sikerrel, miközben egy ponton még az is elhangzott, hogy “akkumulátorgyár biztosan nem érkezik” – ehhez képest nem sokkal később már egy kínai, oldatkeverő üzem érkezése körvonalazódott. Most úgy tűnik, megszületett egy döntés – legalábbis papíron.
Tovább olvasomKorszerű piac és közösségi központ épül Tószegen
Átfogó modernizáció veszi kezdetét a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tószegen, a Kossuth tér teljesen megújul. A beruházás eredményeként egy mai igényekhez igazodó, kulturált és jól felszerelt piactér jön létre.
Tovább olvasomÚjraindultak a munkálatok a szolnoki elektrolitgyár területén
Újraindultak a munkálatok a szolnoki ipari park Abony felé eső, több mint 60 hektáros területén. Az elmúlt hetek csendje után ismét megjelentek a munkagépek, zajlik az útépítés és a közművek kiépítése.
Tovább olvasomSzolnoki aktivisták szerint a lakosok feje felett döntöttek a gyárról
Egyre több kérdés merül fel a szolnoki elektrolitgyár beruházása kapcsán, miközben a helyiek egy része úgy érzi, kimaradt a legfontosabb párbeszédből.
Tovább olvasomSzintet lép a cserkeszőlői fürdő
Minden eddigi rekordot megdöntött tavalyi árbevételével a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ, amely most egy több mint 730 millió forintos fejlesztési sorozattal alapozná meg a jövőjét. A nagyszabású modernizáció keretében a technológiai hátteret és az energetikai rendszert korszerűsítik, illetve új élménymedencével is gazdagodik a komplexum kínálata.
Tovább olvasomSzolnokon épül a vízilabda-akadémia, de a városvezetést kihagyták az ünnepi bejelentésből
Szolnokon épül meg a magyar vízilabdázás központi sportakadémiája, ám a beruházás bejelentése után váratlan vita robbant ki, mivel az önkormányzatot teljesen kihagyták az eseményről.
Tovább olvasomA magyar vízilabda központi akadémiájának helyszíne lesz Szolnok
Úgy tűnik, a magyar vízipóló utánpótlás-nevelésének stratégiai központjává válhat Szolnok, miután a helyi sportaréna a szövetség tulajdonába kerülve a korosztályos válogatottak specifikus bázisává alakul – jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. A keddi sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a 16,7 milliárd forintos állami beruházás célja nem kevesebb, mint a történelmi világelsőség megőrzése és a Los Angeles-i olimpiára való tudatos, minden részletre kiterjedő felkészülés biztosítása.
Tovább olvasomSzakértői kerekasztallal folytatódik a szolnoki elektrolitgyár elleni tiltakozás
Több mint egy éve tart a feszültség a Szolnokra tervezett elektrolitgyár beruházása körül, az érintett lakossági csoportok pedig újabb lépést tesznek a tájékoztatás érdekében. Március 25-én, szerdán egy szakmai kerekasztal-beszélgetés keretében járják körül a projekt környezeti és egészségügyi hatásait, ahol elismert szakértők válaszolnak a felmerülő kérdésekre.
Tovább olvasom