Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi

Rendőri intézkedés közben életét vesztette egy harminchét éves férfi szombaton délben, Zuglóban, írja a Police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint a XIV. kerületi járőrök azt követően mentek a Fráter György térre, hogy hívás érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, mely szerint a helybéliek betörőt tartanak vissza. A Police.hu szerint a rendőrök érkezésekor a 37 éves férfi a földön fekve őrjöngött, nem lehetett vele kommunikálni. A rendőrök nem tudták megnyugtatni, a zavart férfi aktívan ellenállt a rendőri intézkedésnek, a testi kényszer pedig nem volt elégséges, ezért sokkolót alkalmaztak és meg is bilincselték. A férfi rövidesen elvesztette…

Tovább olvasom

A debreceni akkugyárak támogatásából az összes debreceni lakóépület leszigetelhető lenne – ismét tiltakozott az LMP

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja aktivistái egy táblát állítottak fel a debreceni CATL gyár építkezésének bekötő útjához, melyen az szerepel, hogy a kormány a debreceni akkumulátorgyárak támogatásához eddig 320 milliárd forintot biztosított az adófizetők pénzéből és ebből az összes debreceni lakását fel lehetett volna újítani. Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője a sajtótájékoztató elején elmondta, hogy a kormány indokolatlanul biztosít támogatásokat az ilyen beruházásokhoz, mert ebből a magyar állampolgároknak semmilyen hasznuk nem lesz. Ismertette, hogy nem kérdezték meg az adófizetőket arról, hogy odaadják-e ezt a pénzt a beruházóknak, ahogy…

Tovább olvasom

Törvénysértően indulhatott a Mol hulladékkoncessziója

A kormány egy utolsó pillanatos törvénymódosítással elismerte, hogy a nagy állami hulladékkoncessziót elnyerő Mol nem teljesítette a szerződésben vállalt feltételeket – állítja a Transparency International (TI) az RTL Híradó beszámolója szerint. Vagyis a TI a friss fejlemények alapján úgy véli, semmis Mollal kötött szerződés. A Mol hulladékkoncessziója – amelynek értelmében az egész országban az olajvállalat szervezheti meg a hulladékgazdálkodást a következő 35 évben – július 1-jével lép életbe. A Mol MOHU nevű leányvállaltának tavaly év végéig kellett minden szükséges engedélyt beszereznie és a szállításhoz szükséges kapacitásról szóló szerződéseket megkötnie. A Trancparency ki akarta…

Tovább olvasom

Ma már a nap is süthet, de a hét elején lehűlés várható

A köpönyeg.hu tájékoztatása szerint vasárnap az ország délnyugati, déli felén még gomolyfelhős lesz az ég, és zápor, zivatar is előfordul. Hazánk északi felén fokozatosan csökken a felhőzet, többórás napsütés valószínű. Az északkeleti szél megerősödik. 20-25 fok várható. Hétfőn még több napsütésre számíthatunk, azonban egy hidegfrontnak köszönhetően a hőmérséklet 20 fok alá esik. A napos idő kedden is megmarad, ekkor már magasabb, 22 fok körüli csúcsértékekre számíthatunk. Szerdától folytatódik a felmelegedés, de ismét nagyobb esély lesz esőre. Gyenge hidegfronti hatás terheli szervezetünket. A megfigyelések szerint ilyenkor a szív-és érrendszeri betegeknél mellkasi fájdalom, vérnyomás-ingadozás…

Tovább olvasom

Keresztek állításával teremtene békét a KDNP államtitkára

A KDNP ügyvezető főtitkára, Latorcai Csaba arról beszélt, hogy a béke érdekében keresztállításokra van szükség az ország falvaiban és városaiban egyaránt. Hozzátette, a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás, amelyet szerinte most az Európai Uniótól kell megvédeni.  „Biztatok arra mindenkit, hogy követve őseink évszázados hagyományát, állítsunk új, modern kereszteket az utak mentén, a falvakban, a városokban, állítsunk minél több keresztet a békéért” – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, területfejlesztési miniszterhelyettes Máriabesnyőn szombaton. Latorcai Csaba a felújított máriabesnyői trianoni kereszt ünnepélyes megáldásán arról beszélt, hogy az Európai Unió bürokratái olyan gazdasági…

Tovább olvasom

Új fogyasztói elektronikai márkák a magyar piacon

A LAMAX, a TrueLife és a Lauben márkák kibővült termékkínálattal érhetőek el Magyarországon, megfizethető, de tartós termékeket kínálva az autós- és akciókamerák, audioeszközök, egészség- és szépségápolási cikkek és háztartási kisgépek kategóriájában. Bővíti termékkínálatát Magyarországon az Elem6, a régió egyik jelentős forgalmazója. A vállalat saját elektronikai márkáit kínálja, jó ár-érték arányú termékeikre jellemző a magas minőség és a megbízhatóság.  LAMAX-szal a biztonságos utazásért és a szórakozásért A LAMAX termékeket a megbízhatóság, a tartós és hosszú élettartam jellemzi. Az autós kamerák piacán évek óta jelen lévő márka olyan termékeket kínál, mint például az…

Tovább olvasom

Nincs tanár, nincs jövő! – Gellérfy László írása

Pedagógusnapi emlékfoszlányok Amikor az első virágcsokrot kaptam pedagógusnapon, alig múltam 20 éves. Egy falusi iskola ötödik osztályosai hozták, valószínű valamelyik ház előtt szedték az iskola utcájában azt a néhány szál rózsát, amit izzadt kis tenyerükben szorongatva nyújtottak át, s valami olyasmit mondtak, hogy köszönjük az egész éves munkát! A virág is, a köszönet is jólesett, de mégis talán Apám volt a legbüszkébb. Tanár lett a fiam! – mondogatta. Tanár, aki szeretetből, az egymás iránti megbecsülésből, a világ dolgainak józan fürkészéséből többet adott ezeknek a lurkóknak, mint a biológia rejtelmeiből. Ma…

Tovább olvasom

Fejlődnek a Tisza menti települések – de biztos ez?

Folyamatos fejlődést élhetnek át a Tisza menti települések lakosai. Legalábbi azok mindenképpen, akik az F. Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő körzetéhez tartozó helységek egyikén élnek. Több települést is meglátogatott a napokban F. Kovács Sándor. A fideszes országgyűlési képviselő mindent rendben talált, és azt is megállapíthatta, hogy a polgármesterek kiválóan végzik munkájukat. Járt Tiszagyendán, innen ezt közölte: „A térség egyik fejlődő települése Tiszagyenda, amelynek agilis, elkötelezett vezetése jó munkát végzett az elmúlt években. Ennek bizonyítéka az a sok fejlesztés, amely megvalósult a községben a mögöttünk álló időszakban. Látszik a kitartó munka…

Tovább olvasom

Élesedik a státusztörvény – Artzt Tímea írása

A média bosszútörvényként emlegeti azt a 107 oldalas státusztörvény-tervezetet, amely a közoktatásban dolgozók jogállását több mint 50 pontban hátrányosan változtatná meg. A státusztörvény a márciusi hírek szerint június elsejétől lépett volna életbe, de ez a dátum az eredménytelen tárgyalások, illetve a kormány időhúzása miatt kitolódott. A státusztörvény nem a kormány tanárellenességéről és kicsinyes bosszújáról szól a több mint egy éve tartó demonstrációk miatt. A jelenlegi kormányzat ugyanis annyira sem becsüli a pedagógusokat, hogy bosszúhadjáratot indítson ellenük. Igaz, hogy elbocsátottak néhány engedetlenkedőt, köztük az ország legjobb tanárait, de a hatalom nem foglalkozik…

Tovább olvasom