A súlyosan bántalmazott eb súlyos sebeket szenvedett, fájdalmakkal küzdött, de az állatmentők gyors közbeavatkozásának köszönhetően még van esélye az életre. Az állatkínzás büntetendő cselekmény Magyarországon, akár három év börtönnel is sújtható, de az elkövetőket nem egyszerű megtalálni és bíróság elé állítani.
Tovább olvasomCímke: állatkínzás
Állatkínzási ügy – káromkodva, kiabálva hajtották el a hatóságot Jászberényben
Aggasztó esetről számolt be közösségi oldalán Jászberény jegyzője, Baloghné dr. Seres Krisztina. A felelős állattartási problémák sajnos köztudottak a város külterületi részén, a Neszűrben: gyakori a verbális erőszak, az együttműködés hiánya, miközben a négylábúak borzasztó körülmények között várják, hogy egyszer majd jobbra fordul a sorsuk.
Tovább olvasomA hajtóvadászat ellenére még szabadlábon mászkál a kegyetlen állatkínzó Szolnokon
A Bors úgy fogalmaz, sokkolja a helyieket a titokzatos állatkínzó, aki nemcsak, hogy folyamatosan megmérgezi az állatokat Szolnokon, de nagyon úgy tűnik, hogy még büszke is erre: a tetemeket egy helyre teszi, hogy mindenki számára jól látható legyen.
Tovább olvasomDöbbenetes – brutális állatkínzás, lefejezve találtak két kutyát Szolnokon
Arra gyanakodnak, hogy a két kutyus, a 14 éves Mimi és az 5 éves Bodza már nem élt, amikor valaki, vagy valakik a sínekre helyezték őket. Egészen gyomorforgató állatkínzás rázta meg Szolnok városát.
Tovább olvasomÁllatkínzási ügy borzolja a kedélyeket Jászberényben
Egy jászberényi külterületen élő, neszűri lakos telkén találták meg a rettenetes állapotban levő kiskutyát, akinek elegendő élelmet, de még csak kutyaólat sem biztosítottak. Egy bejelentés után járt el a polgármesteri hivatal, feltehetően megmentve ezzel a kisállat életét.
Tovább olvasomMásodszor is legyőzte a halált a megnyúzott kiskutya, Zsebibaba
Nem egyszer írtunk már a Szol24-en arról, hogy milyen fájdalmas és szomorú megpróbáltatásokat tartogat az élet a tavasszal Jászapátin megnyúzott kiskutya számára. Zsebibaba hősként viselte a fájdalmat, több műtétre és rengeteg fájdalomcsillapítóra volt szükség, hogy változás álljon be az állapotában. A sérült, mentett kutyákkal foglalkozó Wegera György most arról számolt be, a kialakuló légmellét kezelni tudták, illetve javul a tüdőkapacitása: hosszú idő után újra magához ölelhette az állatot.
Tovább olvasomRettenetes körülmények között tartotta a kutyáját a kunhegyesi férfi, vádat emeltek ellene
A Karcagi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat egy 59 éves kunhegyesi férfival szemben.
Tovább olvasomMég mindig nincs meg a több tucatnyi kiskutya hangszálát átvágó orvos
A Szol24 is beszámolt róla, hogy az általa tenyésztett hetven kiskutya hangszálát műtéti úton kivágató 34 éves karcagi férfi az elsőfokú, felfüggesztett börtönbüntetés mellett döntő ítélete másodfokon módosításra került, a Karcagi Járásbíróság 1 év 7 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Ezzel az ügy jogerősen befejeződött, az orvos hollétéről azonban továbbra sem tud semmit a rendőrség. Az állatvédelmi berkekben több okból is nagy visszhangot keltett az ügy, egyrészt különös kegyetlenségről tesz tanúbizonyságot az, aki, csak azért, hogy a szaporítótelepén ne ugassanak a kiskutyák, inkább egyesével kivágatja a hangszálaikat, másrészt, végre nem felfüggesztett…
Tovább olvasomFelhördült az internet népe egy különös kegyetlenséggel vízbe fojtott kutya láttán
Válogatott szidalmakkal illetik a közösségi oldalon azt az ismeretlen elküövetőt, aki vélhetően különös kegyetlenséggel fojtott vízbe egy kutyát: a fejét súllyal húzatta le, a lábait pedig összekötötte.
Tovább olvasomElképesztő állatkínzás: 70 kiskutya hangszálát vágta ki a karcagi tenyésztő
Mindezt azért tette, hogy ne vagy csak halkan ugassanak, így a lakók ne észleljék a nagyszámú kutya tartását. Most letöltendő szabadságvesztésre ítélték.
Tovább olvasom