A pandémia után újabb kockázattal kell szembenézniük a családoknak. Bár nagyságrendjében korántsem akkora a veszély, mint a Covid19 esetében, ennek ellenére nem szabad félvállról venni a tünetek megjelenését. Ugyanis a szamárköhögés, meglehetősen fertőző betegség, ami a gyermekek körében is felütötte a fejét.
Tovább olvasomCímke: fertőzés
Eddig négy családot fertőzött meg hepatitis vírus Jászapátiban
Jászapátiban komoly egészségügyi helyzet alakult ki a Hepatitis A vírus terjedése miatt. Négy család fertőződött meg a vírussal, ami azonnali intézkedéseket tett szükségessé a helyi önkormányzat és az egészségügyi hatóságok részéről.
Tovább olvasomHepatitis A ütötte fel a fejét néhány jászapáti családnál
Ifj. Pócs János, Jászapáti alpolgármestere tájékoztatta a lakosságot, hogy néhány helyi család Hepatitis A betegséggel fertőződött meg. Közölte, az önkormányzat együttműködik a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központtal, illetve megkezdték a szükséges lépéseket a lakosság védelme érdekében. A helyiek eközben a minél hamarabbi karantén elrendélését szorgalmazzák, valaki a városban sétálgatva látta az érintett betegeket.
Tovább olvasomSzolnokon és környékén is sajnos nagy számban jelentek meg fertőzött kullancsok
Mivel most sem volt kemény tél, nagyon sok kis rovar áttelelt, így szaporodásukkal még többen lettek. Egy konkrét esetben pedig máris kiderült a Lyme-kór fertőzés. Legyünk óvatosak.
Tovább olvasomEzek a kórházak a legproblémásabbak – a ceglédi Toldy továbbra is az élen áll
A legfrissebb adatok szerint bizonyos kórházak folyamatosan a kórházifertőzés-listák élén szerepelnek. Ilyen például a ceglédi Toldy Ferenc Kórház, ami szinte minden évben az összes fertőzéstípusból a legrosszabbak között teljesített, írta a Telex.hu. A Toldy belgyógyászatán különösen megnőtt mindhárom fertőzés előfordulása 2017 és 2022 között: a clostridium difficile több mint kétszeresére, a multirezisztens kórokozóké több mint másfélszeresére, a véráramfertőzések gyakorisága pedig duplájára nőtt. A sebészeten az MRK-fertőzések gyakorisága 6 év alatt majdnem kétszeresére nőtt. A legproblémásabb osztályuknak a kardiológia bizonyult. A Toldy Ferenc Kórházhoz hasonlóan a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház is…
Tovább olvasomKunhegyes határában halomra hevernek az állattetemek – videó
A bomló tetemek károsak is lehetnek az egészségre, az önkormányzati területen azonban mégsem tilos azok felhalmozása (időlegesen, kényszerből). A város melletti telep azonban látványra sem éppen csalogató.
Tovább olvasomCovidosan játszott a vébén az egyik marokkói játékos, most szívproblémákkal kezelik
Csak az utólagos orvosi ellenőrzés mutatta ki klubjánál, hogy nem sérülés, hanem koronavírus-fertőzés miatt hagyta ki a negyeddöntőt, utána néhány nappal pedig pályára lépett a döntőbe jutásért játszott mérkőzésen. Az egyelőre nem világos, hogy szándékosan hallgatták-e el a játékos Covid-fertőzését, de a szíve megsínylette az extra igénybevételt. Három héttel a katari futballvilágbajnokság után, most pénteken derült ki a marokkói válogatott jobbhátvédjéről, Noussair Mazraoiuról, hogy a vébé alatt elkapta a koronavírust, és nem egyszerű sérülés miatt, hanem ezért hagyta ki csapata Portugália elleni negyeddöntőjét. Erről a játékos klubcsapata, a Bayern München ír…
Tovább olvasomA kórházakban is terjedhet a Covid, bár aligha jelentős mértékben
A Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke szerint nem egyedi jelenség a fertőzések kórházban való terjedése. Nemrég derült ki, hogy Honvédkórház neurológiai osztályán annyira terjedt a koronavírus-fertőzés, hogy inkább bezárták, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pedig átirányította a neurológai ellátást igénylő felnőtt betegeket négy másik kórházba – írja a Szabad Európa. A lap olvasói más vidéki kórházakból is jeleztek hasonló problémát az elmúlt hónapok során több vidéki kórházból. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, Csilek András infektológust múlt héten azt mondta a Szabad Európának, hogy a kórházi terjedés önmagában…
Tovább olvasomRossz hír a gyerekeknek, fertőzés miatt leállt a világ legnagyobb csokigyára
A gyártásban használt egyik szer volt szennyezett, méghozzá szalmonellával. A Daily Mail beszámolója szerint arról egyelőre nincs hír, hogy bárki megfertőződött volna a fertőzött csokoládétól. A vizsgálatok szerint a gyártásban használt emulgálószer, a lecitin volt szalmonellával szennyezett. “A mintavétel után készült minden terméket blokkoltunk” – közölte a gyár szóvivője, Korneel Warlop, hozzátéve, hogy minden vásárlójukkal kapcsolatba lépnek, aki szennyezett terméket vehetett. A tájékoztatása szerint a fertőzött termékek java még a gyártelepen volt, és mert közvetlenül nem értékesítik a csokoládéjukat, így nincs ok azt feltételezni, hogy bármilyen fertőzött termék kiskereskedelmi forgalomba…
Tovább olvasomAz újabb visszatérés: ismét erősen fertőz a koronavírus egyik új alvariánsa Európában
Portugáliában napi több, mint 26 ezer fertőzött és 47 elhunyt a mérleg és Németországban is emelkedésnek indultak a számok. De akkor 6-8 hónapon át miért nem jelentek meg új variánsok? Máris előre tudhatjuk, hogy ősszel jöhet az újabb hullám? A nyári szünetben pihen a Covid és nincs miért védekezni, csak mindig ősztől? Portugáliában ismét egyre több a koronavírusos beteg, szerdán 26 848 új megbetegedést regisztráltak, a jelentések szerint pedig 47-en haltak meg, ami a legmagasabb napi halálozási szám február 17. óta, amikor 51 halálesetet jelentettek – írja a 444.hu. A…
Tovább olvasom