Minden idők második legnagyobb zuhanását produkálta a bolti forgalom hazánkban

Megosztás

Ennél nagyobb mínusz érték csak a koronavírus-járvány kezdeti, felfutó szakaszában volt mérhető a vásárlási mennyiséget illetően.

10,1 százalékkal zuhant vissza a kiskereskedelmi forgalom februárban az egy évvel korábbihoz képest – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ez, amióta csak mérik, a második legnagyobb visszaesés, és azért csak a második, mert 2020 áprilisában, amikor a járvány megérkezésekor sok boltot bezártak, 12,7 százalékos mínusz jött össze – írja a HVG.hu.

Mindez a megvásárolt termékek mennyiségének csökkenését jelzi, nem azt, hogy mennyi pénzt költöttünk. Összesen 14 százalékkal több pénzt hagytunk a kasszáknál, mint egy évvel korábban, ami természetesen az óriási inflációnak köszönhető.

A visszaesés egyik fontos oka természetesen az, hogy most már nincs nyomott árú benzin, így a benzinkutakon 14,5 százalékkal kevesebbet vásároltak, mint tavaly februárban.

De az élelmiszerboltokban is 8,6 százalékkal kevesebb terméket vettek a magyarok most, mint egy éve. Ezen belül is az „élelmiszer jellegű vegyes üzletek” nevű csoportban – azaz minden olyan boltban, ahol más termék mellett ételt is lehet venni, alapvetően a hiper- és szupermarketekben – 9,6 százalékkal zuhant vissza a forgalom.

A nem ételt árusító üzletek forgalma pedig 9,8 százalékkal esett vissza. A legcsúnyábban az iparcikkeket áruló boltok és a bútor-, valamint műszakicikk-üzletek forgalma zuhant meg, 19-19 százalékkal. Két olyan bolttípus volt csupán, ahol többet vásároltak, mint tavaly: a használtcikk-üzletekben 7,6, a gyógyszertárakban és illatszerüzletekben pedig 2,7 százalékkal nőtt a forgalom.

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek