Nem máshonnan, mint a narancsos párt egyik erősebb hangnemű szócsövének számító Riposttól ugrott ki a hölgy nagyjából két évvel ezelőtt. Hosszú interjúban ismeri el, hogyan kellett ellenzéki politikusokat bármi áron lejáratniuk, azt is tudja, hogy amit ő is tett, arra nincs mentség utólag sem. Tényleg veszett sebességgel omlik a NER rendszere.
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
Öt és fél millióra büntette a bíróság Pócs Jánost a Ruszin-Szendivel szembeni becsületsértésért… de itt még nem volt vége
A Jászság fideszes képviselője sokáig kirobbanthatatlan volt körzetében, ám bő egy hónappal ezelőtt hatalmasat bukott a választáson, ahogy a Fidesz is. Most Pócs elvesztette a becsületsértési pert is az új honvédelmi miniszterrel szemben, 5,5 milliója bánja, ám meg akarja mondani Ruszin-Szendi Romulusznak, mit csináljon a pénzzel.
Tovább olvasomVezetett, de vereséggel búcsúztatta az évadot a Karcag
Korán vezetést szerzett, de nem sokkal később emberhátrányba is került a Karcag együttese, a második félidőben pedig már fordítani tudott a Kozármisleny, így vereséggel a 11. helyen zárta a bajnokságot a Jász-Nagykun-Szolnok megyei együttes.
Tovább olvasomOszlopdöntő, látványos baleset Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Az információk szerint az autó vezetője valószínűleg rosszul lett a volán mögött, ezért tért le az úttestről és döntötte ki nagy csattanással az oszlopot Újszászon.
Tovább olvasomÁllamtitkári tisztségbe kerül a ceglédi kórház orvosigazgatója
A kardiológus főorvos a Hegedűs Zsolt által vezetett Egészségügyi Minisztérium felsővezetésében folytatja munkáját, külön területe is lesz, amiért felelős.
Tovább olvasomA Fidesz ellenfeleinek rabosítása, lezárult a kormányváltás, tűzveszélyes nyárfapihék – heti független hírek gyűjteménye
Hajdú-Biharban nem kérnek az önkéntesekből, Miskolcon rabosítják a Fidesz ellenlábasait, Veszprémben pedig nem aggódnak a Balaton miatt. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója.
Tovább olvasomÚjra itt a Futókörök Napja Szolnokon – minden lépés számít!
A legfontosabb cél, hogy megelőzzük a többi várost az országos versenyben, szó szerint minden lépés számít, egyáltalán nem kell profi sportolónak és futónak lennünk.
Tovább olvasomTragikus képsorok: így gázolta el a figyelmetlen egyetemista lányt a vonat az állomáson (videóval 18+)
Egészen döbbenetes, hogy mennyire elvonja a szerencsétlen áldozat figyelmét a mobiltelefon, egyáltalán nem is figyel a hozzá közelebb futó vágányra. A MÁV eleinte nem is akarta nyilvánosságra hozni a felvételt, de végül mégis kikerült.
Tovább olvasom„A MOHU tönkretenné a szolnoki hulladékgazdálkodást”
Györfi Mihály a NER-es cégre panaszkodik, szerinte a MOL tulajdonában levő cég tökéletesen megmutatta a fővárosban, hogy mi történik, ha átveszi a hatalmat. Ezt nem akarja engedni a szolnoki polgármester megismétlődni itt megyeszékhelyünkön is.
Tovább olvasomÚjabb részletek a gyomai vasúti siklásról – Vitézy kiemelte, hogy Lázár János felelőssége is megáll
Olyan alapvető biztonsági berendezés is hiányzott a balesetet szenvedett szerelvény mozdonyából, amely önmagában is megakadályozta volna a csütörtöki kisiklást. A problémát közel négy éve jelezték már Lázárnak, de a leköszönő kormány minden másra költötte a pénzt, erre hívta fel ismételten a figyelmet Vitézy Dávid. A pálya jelenleg is használhatatlan.
Tovább olvasom