Egy helyi, illegálisnak sejtett vezeték utáni mérésnek indult, aztán egy országgyűlési képviselő kontrollvesztett kirohanásába torkollott: fenyegetőzve, káromkodva kiabálva esett neki vasárnap éjszaka Jászapáti határában Pócs János fideszes képviselő a Tisza Párt helyi aktivistájának, a háziorvos Dr. Farády Zoltánnak. Utóbbi szerint egy teljesen jogszabályellenes, vélhetően termálvizet szállító vezeték létét bizonyították be, Pócs viszont szabotázsakcióval vádolja és rendőrségi feljelentést tett.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
Több mint száz dolgozójától megválik ez a transzformátorgyár
A kedvezőtlen piaci folyamatok és az erősödő nemzetközi verseny miatt kénytelen megválni munkavállalói egy részétől a Siemens Energy budapesti egysége. A csepeli transzformátorgyárban tervezett radikális költségcsökkentési intézkedések összesen mintegy kétszáz munkahelyet érintenek a jövő év végéig.
Tovább olvasomToroczkai Törökszentmiklóson: Senki javára nem lépünk vissza
A Mi Hazánk Mozgalom egyetlen országgyűlési képviselőjelöltje sem fog visszalépni a kampány finisében, a párt mind a 106 körzetben képviselteti magát az április 12-i választáson – erősítette meg Toroczkai László pártelnök törökszentmiklósi lakossági fórumán, aki szerint bár komoly politikai és gazdasági nyomás nehezedik rájuk, de képviselőik írásos nyilatkozatban vállalták a küzdelem végigvitelét.
Tovább olvasomVálasztás 2026 – Sok az átjelentkezés Szolnok megyében is
Nagy érdeklődés övezi az állandó lakóhelytől távol történő szavazást, ugyanis több mint 224 ezer állampolgár jelezte, hogy más településen kívánja leadni voksát a jövő vasárnapi országgyűlési választáson. A csütörtök délutáni határidőig beérkezett kérelmek magas száma miatt több választókerületben is szükségessé válhat a szavazási folyamat technikai megosztása a torlódások elkerülése érdekében.
Tovább olvasomMásfél évtizedre száműzték a pályáról a játékvezetőt bántalmazó megyei futballistát
Történelmi léptékű büntetést szabott ki a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága, miután 15 évre tiltottak el minden sportszakmai tevékenységtől egy kunhegyesi játékost, aki egy márciusi bajnokin brutálisan megtámadta a mérkőzés vezetőjét. Az elkövető legkorábban 2041-ben térhetne vissza a labdarúgás világába, ám a sportügyi szankciók mellett rendőrségi eljárással is szembe kell néznie.
Tovább olvasomNincs tanár, de ez nem zavarja a jászapáti iskola igazgatóját
Több mint negyven éves pályafutása alatt nem volt még ilyen eredményes az oktatás, mint a Fidesz-éra alatt – vallotta meg Lázár János építési és közlekedési miniszternek Mészárosné Vas Márta, miközben az általa vezetett jászapáti iskolában heti 111 órát kénytelenek szakképzett tanár nélkül megoldani. Politikai lojalitás, tízmilliós civil támogatások és az ellenfél sárba tiprása: olvasónk szerint így néz ki az a rendszer, ahol a szakmai szempontokat felülírja a pártérdek.
Tovább olvasom90 éve született a legendás Csukás István
Ma, 2026. április 2-án ünnepelnénk a magyar gyermekirodalom egyik legfényesebb állócsillaga, Csukás István születésének 90. évfordulóját. Bár a mesék mestere 2020-ban elment, karakterei Süsütől Gombóc Artúrig olyan elevenek, mintha csak tegnap pattantak volna ki az írógépéből.
Tovább olvasomÚjra birtokba vehetik a vízi átkelőt a Tisza-tavi kerekezők
A tavaszi szezon és a húsvéti ünnepi hétvége beköszöntével visszatér a tóparti turizmus egyik rendkívül kedvelt szolgáltatása. Az április 3-án újrainduló vízi járat által a látogatók nemcsak a szárazföldön, hanem a hullámokat szelve is közlekedhetnek a két part között.
Tovább olvasomHangosan és érthetően üzentek F. Kovács Sándornak
Ismeretlenek az éjszaka folyamán kormányellenes üzenetet firkáltak F. Kovács Sándor, a Fidesz karcagi képviselőjelöltjének kerítésére. Az érintett politikus szerint természetesen tiszásokról van szó.
Tovább olvasomIdén is kék színbe öltözik a szolnoki városháza
Április másodikán ismét a megértés és az elfogadás kerül a középpontba Szolnokon, amikor a városháza épülete kék díszkivilágítást kap. Az Autizmus Világnapja alkalmából szervezett nemzetközi kezdeményezés évről évre láthatóvá szeretné tenni azokat a nehézségeket, amelyekkel az érintett családoknak nap mint nap meg kell küzdeniük.
Tovább olvasom