Ennyi pénzre pályázhatnak a kiemelkedő szolnoki középiskolások

Pályázatot hirdetett Szolnok Város Középiskolai Ösztöndíjára az önkormányzat Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottsága. A 2026/2027-es tanévre szóló, százezer forintos anyagi elismerést azok a helyi kötődésű, nappali tagozatos diákok nyerhetik el, akik a kimagasló tanulmányi eredmények mellett versenyeken vagy a közösségi életben is bizonyítottak.

Ahogy azt Szolnok város önkormányzatának hivatalos honlapja közzétette, a lehetőségre olyan szolnoki állandó lakcímmel bíró fiatalok jelentkezhetnek, akik még nem töltötték be a 22. életévüket, nem rendelkeznek érettségivel, és legalább egy lezárt középiskolai tanévet maguk mögött tudhatnak.

Pályázni a helyi intézmények tanulóin kívül azok a diákok is jogosultak, akik más település középiskolájába járnak, feltéve, hogy választott képzési formájuk Szolnokon nem elérhető.

A pályázat elnyerésének szakmai feltételei szigorúak, a megelőző, 2025/2026-os tanévben elért legalább 4,5-es tanulmányi átlag, valamint elismert országos vagy nemzetközi szintű tanulmányi, művészeti, sport-, illetve szakmai versenyen felmutatott eredmény, vagy aktív részvétel a helyi ifjúsági közéletben, esetleg egyéb kiemelkedő egyéni teljesítmény igazolása.

A támogatás összege személyenként 100 000 forint, amelyet a város két egyenlő részletben utal ki a 2026/2027-es tanév első, illetve második félévében. A második részlet kifizetésének feltétele, hogy a díjazott az elvárt követelményeknek való megfelelést ismételten igazolja.

A kérelmeket szeptember 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Kulturális, Köznevelési és Sport Osztályához két kinyomtatott példányban. A hivatalos adatlap és a kötelező jogi nyilatkozatok letölthetők a hivatalos honlapról, vagy személyesen átvehetők a városháza ügyfélszolgálatán. A formai és tartalmi követelmények pontos betartása elengedhetetlen, a határidő lejárta után ugyanis hiánypótlásra nincs mód.

A beérkezett pályázatokról a szakbizottság a 2026. novemberi ülésén hoz végleges döntést, az eredményről minden jelentkezőt postai úton tájékoztatnak.

Kép: Pexels/Stanley Morales (illusztráció)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek