A csütörtöki napon könnyebb lett volna felsorolni azokat a vonalakat, ahol rendesen jártak a vonatok, mint azokat, ahol nem. A kelet-magyarországi vasútvonalak sem voltak kivételek, a havazás jókora pofont vitt be a jelek szerint nem eléggé felkészült MÁV-nak. Igaz, olyan helyeken is kialakultak kaotikus állapotok, ahol nem is havazott, például a ceglédi és szolnoki vonalakon.
Tovább olvasomNap: 2023.11.30.
Elképesztő baleset: teherautóval ütközött és szétszakadt a kenyérszállító a Jászságban
A gyakorlott, sok balesetet látó emberek számára is teljesen szokatlan kimenetele lett ennek a csattanásnak, a kisbusz ugyanis szó szerint szétszakadt az ütközéstől. A sofőrje azonban csodával határos módon túlélte az ütközést.
Tovább olvasomTöbb helyen nem működnek a fénysorompók Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Tiszajenőnél és Szászbereknél is problémákat tapasztalhatunk, a télies időjárás mellett ez sem segíti éppen a közlekedést.
Tovább olvasomVéget ér a száraz november – miért tartjuk, és miben tud segíteni?
Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb kihívásai közé tartozik a száraz november, azaz amikor valaki elhatározza, hogy egész hónapban nem fogyaszt alkoholt. Elsőre talán nem is tűnik nehéznek, de pont a kihívás egyik lényege rejlik abban, hogy észrevegyük, milyen láthatatlan módon van jelen életünkben valamilyen formában az alkohol. De honnan kezdődött az egész, és miért segít az, ha egy hónapig nem iszunk?
Tovább olvasomBérbe adja az önkormányzat a jászberényi jégcsarnokot
Bérbe adják a jászberényi jégcsarnokot – legalábbis erre tesz kísérletet az önkormányzat, miután november 29-én, egy rendkívüli testületi ülés keretében a pályázat kiírásáról határoztak. Tény, a megnövekedett közműköltségekre valamilyen választ kellett adni az egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó pálya problémamentes üzemeltetésének érdekében.
Tovább olvasomKözmeghallgatást tartottak Tiszaföldváron
Elsősorban a folyamatban levő beruházásokról és projektekről érdeklődtek a helyi művelődési házban tartott szokásos évi közmeghallgatáson a tiszaföldvári lakosok. Hegedűs István polgármester részletesen beszámolt a fejlesztésekről, valamint az óvodát, illetve a TOP Pluszt érintő fejleményekről.
Tovább olvasomCsarnokot avatott, majd “őrséget váltott” a szolnoki vállalkozás
A több, mint három évtizede működő szolnoki Mátyus Kft. egyfelől egy új csarnokot avatott, másfelől viszont Mátyus Ernő ügyvezető átadta a cégvezetéssel kapcsolatos feladatait, fiának, Gábornak. Szalay Ferenc polgármester a Facebookon hangsúlyozta az ilyen és ehhez hasonló vállalkozások kiemelkedő szerepét és jelentőségét a megyeszékhelyen.
Tovább olvasomCsak a rendőr kiérkezésekor vetett véget a különösen kegyetlen férfi az ütlegeléseknek
A Szolnoki Járási Ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 39 éves abonyi férfival szemben.
Tovább olvasomHármas karambol volt Jászjákóhalma és Jászdózsa között
Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Összeütközött három személyautó a Jászjákóhalma és Jászdózsa közötti 32134-es jelzésű út 10-es kilométerénél csütörtökön dél körül. A jászberényi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, és értesítették a közútkezelőt, mivel el kell takarítani a törmeléket és síkosságmentesíteni kell a csúszós utat. A helyszínen dolgoznak a mentők. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, közölte a katasztrófavédelem.
Tovább olvasomMegduplázódott a bölcsődei férőhelyek száma Kengyelen
További nyolc férőhellyel bővült az eddigi nyolc férőhelyes bölcsőde Kengyelen – közölte a projekt kommunikációját végző Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közleményben az MTI-vel.
Tovább olvasom