A csütörtöki nap teljesen kivégezte a MÁV-ot

Megosztás

A csütörtöki napon könnyebb lett volna felsorolni azokat a vonalakat, ahol rendesen jártak a vonatok, mint azokat, ahol nem. A kelet-magyarországi vasútvonalak sem voltak kivételek, a havazás jókora pofont vitt be a jelek szerint nem eléggé felkészült MÁV-nak. Igaz, olyan helyeken is kialakultak kaotikus állapotok, ahol nem is havazott, például a ceglédi és szolnoki vonalakon.

A Mávinform által és a közösségi médiából megismert információk szerint a vonattal utazóknak igencsak kalandos napjuk lett a csütörtöki, gyakorlatilag alig volt olyan szeglete az országnak, ahol ne lettek volna komoly fennakadások a vasúti közlekedésben. Olyan helyeken is, ahol nem is esett a hó.

“A Nyíregyházától 11:38-kor Füzesabonyba elindult személyvonat (5147) műszaki ok miatt nem közlekedik Mezőzombor és Miskolc között.”

“A Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon a vonatok 20-40 perccel hosszabb menetidővel közlekednek.

Menetrendi változások:

• Az Egerből 14:07-kor a Keleti pályaudvarra elindult Agria InterRégió (IR 5503) 45-50 perces késése miatt csak Gödöllőig közlekedik. Utasai a következő Budapestre tartó vonattal utazhatnak tovább.

• A Keleti pályaudvarról 16:30-kor Gyöngyösre induló Mátra InterRégió (IR 3036) csak Gödöllőtől közlekedik. Utasai a Hernád-Zemplén InterCityvel (IC 186) utazhatnak, mely ezért 5 perccel később, 16:30-kor indul a Keletiből.”

“Kecskemét állomáson váltóhiba miatt átmenetileg nem közlekedhetnek a vonatok Katonatelep irányába. A helyreállítást elkezdték, addig a vonatoknak várakozniuk kell. A Budapest–Cegléd–Szeged vonalon meghosszabbodik a vonatok menetideje.” “

A további késések megelőzése érdekében:

• A Kecskemétről 15:11-kor Szolnokra induló S225-ös vonat (7616) nem közlekedik. Utasai Ceglédről az onnan 16:24-kor induló Cívis InterRégióval (IR 6076) utazhatnak Szolnokra.

• A Kecskemétről 16:11-kor Szolnokra induló S225-ös vonat (7626) nem közlekedik. Utasai Ceglédről az onnan 17:24-kor induló Cívis InterRégióval (IR 6106) utazhatnak Szolnokra.

• A Szolnokról 17:45-kor Kecskemétre induló S225-ös vonat (7643) csak Ceglédtől közlekedik. Utasai a Szolnokról 18:15-kor a Nyugati pályaudvarra továbbinduló Cívis InterRégióval (IR 6083) utazhatnak Ceglédig.

• A Szolnokról 16:45-kor Kecskemétre induló S225-ös vonat (7633) nem közlekedik. Utasai a Szolnokról 17:15-kor a Nyugati pályaudvarra továbbinduló Cívis InterRégióval (IR 6073) utazhatnak Ceglédig.”

“A Nyugati pályaudvarról 19:23-kor Nyíregyházára induló Nyírség InterCity (IC 618) várhatóan 30 perc késéssel indul.” Olvasói megjegyzés: “Nem ártana a peronokat lépcsőket lesózni… Dunakeszin életveszélyes a peron!”

Este hét utánra is bőven maradt esemény: “Cegléd és Abony között meghibásodott a biztosítóberendezés, emiatt a vonatok ezen a szakaszon a biztonság érdekében lassabban haladhatnak. A Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon közlekedő vonatok menetideje 20-40 perccel is meghosszabbodik.”

Ez közel sem a teljes lista, a váci, a székesfehérvári, a pécsi vonalakon szintén komoly gondok adódtak. Vajon mikor készül fel valóban a MÁV az utasoknak nyújtandó megfelelő szolgáltatásra?

Kapcsolódó cikkek