Kétségbeesett segélykiáltással fordult Jászkisér vezetője Orbán Viktorhoz

Megosztás

Sikerekről, a családok megsegítéséről dübörög egyebek mellett a fideszes propaganda, miközben a nagy melldöngetéstől nem látják az ország vezetői a vidéket sújtó problémákat. Márpedig bőven vannak gondok, ami közül is kiemelkedik – nem. nem a migránshelyzet – a jelentős kábítószerfogyasztás. Most ezt megelégelve kétségbeesett levelet fogalmazott meg Orbán Viktornak Jászkisér vezetője.

Lukácsi György jászkisér polgármesternél (nyitóképünkön) elszakadt a cérna. Nem bírja már tovább nézni azt, ami a településén szinte mindenki szeme előtt folyik. Ez pedig a kábítószerezés. Városáért aggódva most ezt írta:

“Elég volt! Ne tovább! Pócs János képviselő úrral közösen harcolunk a változtatások és a megoldások mihamarabb elérése érdekében.”

És közzétett egy levelet, amit Orbán Viktor miniszterelnöknek írt.

“Jászkisér város felelős vezetőjeként fordulok Önhöz kérésemmel.

Városunk szerves része a Jászságnak, lakosaink túlnyomó többsége a környező nagyvárosokban található gyárakban, vagy az ország építőiparában dolgozik. Nap mint nap ingáznak, de ők az a társadalmi réteg, akik itt akarják és/vagy csak itt tudják leélni életüket.

Egy másik társadalmi réteg, az idősek sem akarnak elköltözni Jászkisérről, mert hátralévő életüket már nem is akarják máshol elképzelni, mint abban a házban amit házastársukkal dolgos éveik alatt felépítettek, gondosan fenntartottak.

Ez a két társadalmi réteg jelenleg rettegésben él Jászkiséren!

Ennek oka a kábítószer vagy annak számító szerek használata, és ezek beszerzéséért elkövetett betörések, lopások.

Sajnos fiatalon rászoknak a gyerekek, mert ezt látják egyes helyeken otthon, egyes helyeken baráti társaságokban. Ezek a fiatalok családjaikat is tönkre teszik, úgy fizikailag, és anyagilag egyaránt Ezek a fiatalok elveszítik fizikai erejüket, normális szellemi állapotukat, így munkaképtelenné válnak, leépülnek.

Sajnos amíg a leépülési folyamat zajlik, addig betörésekkel, lopásokkal teremtik elő az anyagra valót, ami érdekében mindenre képesek! Mindent lopnak, ha kell, törnek, zúznak, több milliós kárt is okoznak. Szerencsére EDDIG nem történt emberéletet követelő betörés! De ne bízzuk a szerencsére!

Rendőreink a lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek, de motiváltságuk csökkenése, munkájuk eredménytelensége (leszerelést előidézve) abból adódik, hogy az ügyészség ezeket az ügyeket kis értékük miatt „lesöprik az asztalról”, és ahogy a lakosok mondják, „elöbb van itthon a betörő, mint a rendőr”!

Többször kértük a rendőrség felsőbb vezetőitől is a probléma megoldását. Lakossági fórumon, képviselő-testületi ülésen is azt a szakmai választ kaptuk, hogy a ,kicsik vezetik el a nyomozókat a nagyokhoz igy tudják felgöngyölíteni a bűnszervezeteket.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Azzal a tiszteletteljes javaslattal élek Ön felé, hogy ezt a folyamatot fordítsuk meg! Ne engedjünk egyetlen egy ,„kicsinek” se, hogy lopjon, hogy lopásból, betörésből tudja biztosítani magának a szerek megvásárlását! Ezzel rögtön két problémát is megoldanánk, miszerint megszűnnének a betörések, lopások, és nem lennének “nagyok”, akik ebből meggazdagodva erős ügyvédi hátteret tudnak kiépíteni.

Korábban hasonló irritáló bűnelkövetés volt az útszéli prostitúció, a szÍnesfémlopás. Mindkettő gyors és hatásos megszüntetésére születtek jogi és fizikai rendelkezések.

Most azt kérem Öntől, hogy erre a problémára is szülessen gyors és hatásos jogi és fizikai megoldás, mert ennek elmaradása az emberek életét veszélyeztetik, a kormányzati célokat, családtámogatási törekvéseiket, és Jászkisér jelenét -jöv6jét ellehetetlenítik!

Segítő közreműködését előre is köszönöm! Lukácsi György þolgármester”

A város első emberének segélykiáltása nagyon valószínű, hogy süket fülekre fog találni.

Erre abból lehet következtetni, hogy Lőcsei Lajos, a Momentum hevesi képviselője – aki a közelmúltban Stop herbál néven látványos akciót indított a dizájnerdrogok ügyében – Pintér Sándor belügyminiszter éves meghallgatásakor kérdésekkel készült Pintér felé a leginkább vidéki településeket érintő közbiztonság, herbál, dizájner drogokkal kapcsolatban. Csakhogy a fideszes képviselők nem hagyták jóvá, hogy  szót kapjon. Erről a képviselő maga számolt be közösségi oldalán.

A képviselő szerint a környéken óriási gond a kábítószerezés. Mint írta:

“…herbállal fertőzött település Szabó Zsolt fideszes képviselő körzetében: Tarnaörs, Erk, Tarnabod, Tarnazsadány, Heves, Ecséd, Erdőtelek, Karácsond, Kisköre, Nagyfüged, Pély, Boldog, Csány. Ezen településeken biztosan jelen van a herbál, a dizájner drogok és használatukból eredő szövődmények, ami leginkább a közbiztonságra van hatással. Több száz érintett család, akik nem érzik magukat biztonságban! Nyilván, aki zavaros herbálkampányról beszél, annak nem érdeke a változás. Így felmerül a kérdés, hogy a fideszes képviselők és propagandaförmedvényük a drogdílereket védik? Az is nyilvánvaló, hogy a drogdílereknek ez a mai rendszer, a NER rendszere, az maga a paradicsom.”

Visszatérve Lukácsi György levelére, abból kiviláglik, hogy nemcsak Dél-Hevesben, hanem a Jászságban – és minden bizonnyal több más helyen is – nagy gondot okoz a kábítószer.

A rendőrség úgy tűnik, sziszifuszi harcot folytat az ügyben, hiszen hiába számolnak fel egész bandákat, terjesztőket, a küzdelem nagy erőfeszítéseket igényel.

Ehhez kért most segítséget Lukácsi Orbántól.

Amúgy Lukácsi György volt az a polgármester is, aki keményen bírálta korábban a Jászberényi Tankerületi Központot, azért, mert az nem egedélyezte, hogy a református egyház fenntartásába kerüljön át a jászkiséri Csete Balázs iskola.

Kapcsolódó cikkek