Különös döntés: nem válthat fenntartót a jászkiséri iskola

Megosztás

A Jászberényi Tankerületi Központ meghozta döntését, nem engedélyezik a jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola református egyházi fenntartásba történő átadását. Lukácsi György, a város polgármestere kiborult.

Lukácsi azt közölte, hogy hiába a jászkiséri szülők, a tanárok, a gyermekek akarata, az lett, amit a Jászberényi Tankerületi Központban akartak. Sajnálja, hogy nem a lakosok akarata érvényesült.

Hozzátette, szerinte olyan személyek befolyásolták a döntést a Jászberényi Tankerületi Központ részéről, akik nem Jászkiséren laknak, akiknek a gyermekei nem oda járnak iskolába.

A polgármester, ahogy legutóbb, most sem rejtette véka alá csalódottságát és ostorozta a döntést, a döntéshozókat. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező tanévben nem a közfoglalkoztatott vagy az iskola őr tart órákat, nem maradnak el órák, nem csak a házon belül, egymásközt „leboltolt” tanulmányi versenyekkel szúrják ki a tanulók és a szülők szemét.

Reméli, hogy nem a tankerület dönti el, hogy jut-e a jászkiséri gyerekeknek Erzsébet tábor.

Mint tulajdonos, reméli, hogy az iskola épületeink állaga nem romlik tovább, a tankerülettől fizetik az uszoda működtetését, vagy a 2 éve eldugult WC-t kijavítják. Reméli, a szakmai igazgató és mind a 28 munkatársa nagyobb figyelmet fordít a jászkiséri általános iskolára, és az itt tanuló 415 gyermekre, már csak az utánuk kapott fejkvóta miatt is.

Majd a végén még hozzátette: “Született egy döntés, aminek volt előzménye, de lesz következménye is.”

Az hozzátartozik a témához, hogy ahogyan azt a polgármester is mellékelte, a döntést az illetékes államtitkár hozta meg és a Klebersberg Központ közölte az eredményt a polgármesterrel.

A bejegyzéshez egy hozzászóló azt írta, hogy szomorúan értesült a döntésről. Szerinte a gyerekek jobb emberré válásában is jelentős szerepet játszott volna az, amire mindenki várt és számított. Úgy vélte, a gyerekeik jobb fejlődésére is hatással lett volna. És a tanulmányi fejlődésről ne is beszéljünk.🙁

Forrás: Lukácsi György Facebook

Kapcsolódó cikkek