Hivatalos: Szolnokon is átveszi az állam az önkormányzattól a védőnői ellátást

Megosztás

Újabb központosítás következik be, bár a megszokott helyükről a jelenlegi variáció szerint nem kell elmenniük. Arról azonban nyilatkozniuk kell a védőnőknek, hogy a munkavégzésre használt helyiségekben kamerafelvételek készülhetnek-e, illetve ellenőrizhetik-e a gépkocsi- és számítógépadatokat. Ismerős elem a státusztörvényből?

Július elsejétől átveszi az állam a védőnői ellátást az önkormányzatoktól, a szakmai irányítást az Országos Kórházi Főigazgatóság lája majd el. Bár ezt eddig is lehetett sejteni, az Országos Kórházi Főigazgatóság népegészségügyért és prevencióért felelős főigazgató-helyettese most már a konkrét terveket is ismertette az InfoRádió műsorában.

Szottfried Gabriella arról beszélt, hogy már minden önkormányzattal felvette a kapcsolatot az illetékes vármegyei kórház; folyamatban van az együttműködés megkötése.

A jogszabály szerint az önkormányzatok a szükséges ingó- és ingatlanvagyont ingyenes használatba adják a védőnői feladatellátáshoz, a védőnői ellátás pedig helyben marad.

Ez azt jelenti, hogy a védőnők fizikailag nem kerülnek be az irányító vármegyei kórházba. Ezt indokolja az is, hogy nem változik sem a körzetük, sem a gondozotti létszámuk, sem az ellátandó feladataik.

Ahogy arról korábban a hvg.hu is beszámolt, az átállásra hivatkozva egy adatbekérőt lapot juttattak el a védőnőkhöz,

amelyeken be kellett jelölniük, hogy hozzájárulnak-e például ahhoz, hogy a munkavégzésre használt helyiségekben kamerafelvételek készüljenek, illetve ellenőrizhetik a gépkocsi- és számítógépadataikat. A családtagok gépét is beleszámítva, természetesen.

Szottfried Gabriella erről úgy beszélt, mintha egyszerűen csak a védőnők meglévő munkaeszközeit mérték volna fel annak érdekében, hogy ha valahol hiányzik valami, akkor azt pótolni lehessen.

Kapcsolódó cikkek