Hat órát várt a mentőkre a vérző beteg, végül meghalt – a mentőszolgálat sajnálja

Az OMSZ azt a magyarázatot adta, hogy aznap több hasonló beteg is várakozott, ezért késett a kocsi (hat órát). Az OMSZ szerint a mentőt kérő orvos nem adott teljes körű tájékoztatást az eset súlyosságáról, pedig az orvos többször sürgette az azonnali szállítást.

Tovább olvasom

A MÁV új menetrendje szerint Szolnok megyében is lassulnak majd a vonatok

Elkészült a MÁV új menetrendje, amely néhány vonalon változásokat hoz az eddigiekhez képest – számolt be róla a Hvg.hu. Lesznek olyan járatok, amelyek néhány perccel korábban indulnak, míg mások menetideje kissé meghosszabbodik. A módosítások mértéke jellemzően minimális, egyes vonatok esetében mindössze 2 perces eltérés várható az eddig megszokotthoz képest.

Tovább olvasom

„Az egész olyan volt, mint egy földrengés” – 30 éve történt a tragikus szajoli vonatkatasztrófa

1994. december 2-án, 16:46 perckor, azaz pontosan három évtizeddel ezelőtt történt a magyar vasúti közlekedés történetének egyik legsúlyosabb balesete: a szerelvény mozdonya és első kocsija az első vágányra sorolva továbbhaladt, a hozzá kapcsolt hat vagon viszont kisiklott, körülbelül 110 km/h sebességgel mentek egymásba. A vonat a vasútállomást és a mellette levő szolgálati lakásokat letarolta.

Tovább olvasom

Megtették a feljelentést, de továbbra is megy a szoftpornó a jászapáti plébánia Facebook-oldalán

Egészen világi tartalmak jelentek meg november 26-ától a Jászapáti Római Katolikus Plébánia közösségi oldalán. Bikinis nőkről készített felvételeket posztolnak megállás nélkül, csak a mai napon, december 2-án délutánig három ilyen videót is közzétettek. Megkerestük a plébániát, akik elmondták, a feljelentést megtették, és inkább a karácsonnyal foglalkoznának már.

Tovább olvasom

Veszélyben több jászkunsági gimnázium, a bezárás sorsára juthatnak

Hadházy Ákos egészen aggasztó változásokról számolt be, amit (borítékolhatóan felsőbb utasításra) a Klebelsberg Központ vezetője tervez megvalósítani minél hamarabb. Ennek eredménye lenne számos, most simán működő gimnázium bezárása. Íme a részletek.

Tovább olvasom