Menesztették a népszerű Győrfi Pált, de Kunetz Zsombor szerint örüljön, hogy ennyivel megúszta

Kunetz Zsombor szerint Győrfinek két személyiséget kellett a nézők számára mutatni. Az egyik a balesetekről szóló, faarcú beszámolókat adó szakember, a másikra viszont rengeteg kritika ömlött, miszerint a felmentett szóvivőnek azt kellett mantráznia, hogy minden rendben van a mentőszolgálatnál. Miközben tudjuk, hogy ez egyáltalán nem volt így.

Tovább olvasom

Fidesz: a mentőszolgálatnak nem jutott a plusz támogatásból, de a jászkunsági fideszes szervezetnek és Felcsútnak igen

A közel ötmilliárdról nemrég döntöttek, az óriási bajban levő mentőszolgálat kérését forráshiány miatt visszautasították. Ellenben a Városi Civil Alap milliárdjaiból bőven jutott a Fidesznek kampányoló, vagy a kormánypárttal együtt induló egyesületeknek, alapítványoknak, megyei érdekeltségünkkel. Elképesztő véletlen.

Tovább olvasom

„Orbán Viktor többhetes indiai nyaralását tölti, közben itthon összeomlott a mentőszolgálat irányítási rendszere”

Magyar Péter teljesen kiakadt a miniszterelnökre és felelőst keres amiatt, hogy kedden az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszere összeomlott, ez pedig ellehetetlenítette a sürgősségi betegellátást. Nem Indiában, Magyarországon, köztük megyénkben is.

Tovább olvasom

Hat órát várt a mentőkre a vérző beteg, végül meghalt – a mentőszolgálat sajnálja

Az OMSZ azt a magyarázatot adta, hogy aznap több hasonló beteg is várakozott, ezért késett a kocsi (hat órát). Az OMSZ szerint a mentőt kérő orvos nem adott teljes körű tájékoztatást az eset súlyosságáról, pedig az orvos többször sürgette az azonnali szállítást.

Tovább olvasom

A Mentőszolgálat állítja, a tervek szerint halad a háziorvosi ügyeleti rendszer átalakítása, megyénkbe is elér

A tervek szerint halad a háziorvosi ügyeleti rendszer fokozatos bevezetése a különböző vármegyékben. Szeptembertől Veszprémben, Jász-Nagykun-Szolnokban és Baranyában is bevezetik az egészségügyi fejlesztést – számolt be a Hír Tv-nek az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója. A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára pedig arról beszélt, hogy rendkívül jók a lakossági visszajelzések, a rendszer pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Tovább olvasom

Otthon, saját gyerekét segítette világra az apuka

Minap hajnalban kezdődtek a fájásai annak a 39 hetes kismamának, akihez Pest vármegyébe kérték a mentők gyors segítségét. Az események nagyon felgyorsultak, így az aggódó szülők már nem tudtak kórházba indulni. A mentésirányító azonnal több egységet riasztott a helyszínre, miközben instruálta az apukát a szükséges előkészületekre. Bár a férfi nagyon megrémült, a mentős bajtársnő folyamatosan nyugtatva sorolta a teendőket. Az édesapa pontosan követte az utasításokat és mindössze néhány perc alatt világra is segítette második gyermekét. A baba rögtön felsírt, az apuka pedig elérzékenyülve köszönte meg a segítséget a vonal végén…

Tovább olvasom

Negyvennégy év mentőzés után vonult nyugdíjba

A minap töltötte utolsó szolgálatát a Jászberényi Mentőállomáson Németh István mentőápoló. A mindig áldozatkész életmentő 44 éven keresztül mentette az életeket, ráadásul több mint 10 ezer embert tanított meg az elsősegélynyújtás alapjaira mielőtt nyugdíjba vonult. Miután a hosszú évtizedek alatt a bajtársi közösség egyik tartópillérévé vált, ezután sem szakítja meg kapcsolatát a mentőkkel és azt ígéri, gyakran meglátogatja majd “második otthonát”. Németh István a Jászsági Térségi Tv-nek elmondta, azért is dolgozott 44 évig a berényi mentőállomáson, mert ott nagyon jó csapat van. Azt is elmondta, műszaki végzettsége ellenére került a…

Tovább olvasom