“Gálvölgyi esete rámutat a mentőszolgálat rendszerhibáira, de ezt még csak nem is vizsgálják”

Megosztás

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint nem szerencsés, ha egyetlen diszpécserre ráverik a balhét, miközben a teljes mentőszolgálati rendszer hibás, amit az egyre több, elképesztő eset után sem vizsgálnak meg.

Kunetz Zsombor szerint Gálvölgyi János esetének fel kellett volna hívnia a figyelmet az egész mentésirányítási rendszer hibáira, de ennek nyoma sincs az ügy kezelésében.

“Sajnos minden marad a régiben, továbbra is vidéki mentőegységeknek kell a fővárosi ellátást biztosítani, továbbra is mindenhez is mentőt kell küldeni, és ebbe továbbra is betegek halhatnak bele, mert továbbra sem lesz szervezettebb a Mentőszolgálat” – írta az egészségügyi elemző pénteken a Facebookon.

Azt már egy nappal korábban, az addig nyilvánosságra került információk alapján megírta, hogy hibásan mérlegelt az a mentésirányító, aki nem az életveszélyes kategóriába sorolta Gálvölgyi Jánost a bejelentett tünetek alapján.

Ezt azóta az Országos Mentőszolgálat vizsgálata is megerősítette.

Csakhogy Kunetz szerint az ügy a kivizsgálásának arra is ki kellett volna térnie, hogy a hibás döntés milyen körülmények között született. A korábbi posztjában fel is sorolta, mi mindent lenne ilyenkor indokolt mérlegelni:

  • mennyire megfelelőek a képzések, tréningek,
  • mekkora présben volt a mentésirányító, hány mozdítható egysége volt, és mennyi kritikus hívása,
  • milyen eseteknél voltak a nem elérhető mentőegységek, ebből hány feladat volt valós mentés, mentőfeladat
  • elég teljes-e a protokoll könyv,
  • mennyire jó a vállalati kultúra, felülírja-e a lojalitás a szakmaiságot, vannak-e az írásos protokollokat felülíró szóbeli utasítások,
  • mennyire szervezett a feladatkiosztás, alkalmas-e a menedzsment.

A család közlése szerint Gálvölgyi János állapota súlyos, de stabil. (via Hvg)

Kapcsolódó cikkek