Cigit kunyerált, majd leütötte és kirabolta szesztestvérét egy szolnoki férfi

A Szolnoki Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy Szolnok területén hajléktalanként élő férfi ellen. A vádirat szerint a 47 éves férfi 2021. augusztus 19-én délelőtt, Szolnokon, a Jubileum téren együtt italozott alkalmi ismerősével, akitől többször pénzt kért, de nem a sértett nem adott neki. Ezért a tér bokrokkal takart részén váratlanul tarkón vágta a sértett férfit, aki az ütés erejétől a földre zuhant. Ekkor a vádlott átkutatta a sértett hátizsákját és elvette mobiltelefonját, valamint 5000 forint készpénzét, majd elmenekült a helyszínről. Az ügyészség az erőszakos és vagyon elleni…

Tovább olvasom

Éveken keresztül erőszakolta nevelt fiát és rokonai lányait egy férfi

2010-től hét éven keresztül zaklatott két kisgyereket egy most 46 éves férfi a megalapozott gyanú szerint. A 12 évesnél is fiatalabb lányokat, akik a rokonai, akkor molesztálta, amikor nála aludtak. 2020-tól a nevelése alatt álló kiskorú fiát is szexuálisan zaklatta. Az erőszakról fotókat és videókat is készített. A Veszprém Megyei Főügyészség közleménye szerint a 46 éves veszprémi férfi 2010 októberétől mintegy hét éven keresztül – túlnyomórészt, amikor a kiskorúak aludtak – szexuális cselekményeket végzett két, a rokonságába tartozó, akkor még tizenkét év alatti kislánnyal, 2020 elején pedig a nevelése alatt…

Tovább olvasom

Bróker Marcsi sorsa januárban dőlhet el

Kedden újabb lépéssel kerültünk közelebb az egyébként évek óta húzódó botrány megoldásának irányába. Egy hónap múlva várható az ítélet, tíz évet meghaladó börtönbüntetés várhat a nőre. Részletes pénzügyi kimutatásokat adott át a bírónak kedden a Szolnoki Törvényszéken tartott tárgyalásán D.S-né, vagy ahogy az országban ismerik, Bróker Marcsi. A Kun-Mediátor Kft. ügyvezetője ellen hétszázhatvanhét rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, két rendbeli sikkasztás illetve számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség . Az ítéletre várhatóan egy hónap múlva kerület sor. Nyomkövetővel a bokáján, ügyvédje jelenlétében érkezett…

Tovább olvasom

Fideszes titkok – 20 fontos ügy, ami megakadt az ügyészségen, elszabotált nyomozások Polt vezérletével

Nem volt véletlen, hogy már az első Orbán-kormány idején minden követ megmozgattak, hogy elmozdítsák a helyéről Györgyi Kálmánt és a hithű Polt Pétert ültessék a helyére. Immáron bő két évtizede akasztják meg “véletlenül” a Fidesz számára túlságosan kellemetlen ügyeket. A Fidesz pártkatonájának tartott legfőbb ügyész, Polt Péter előszeretettel hangoztatja, hogy a magyar nyomozóhatóságok milyen remek munkát végeznek. Az elmúlt években azonban több olyan nagy ügy is volt, amelyben vagy hosszú ideje húzódik a nyomozás eredménytelenül, vagy épp ellenkezőleg, hamar lezárták az eljárást „bűncselekmény hiányában”, vagy egyszerűen nem is kezdtek kutakodni.…

Tovább olvasom

Rablást színlelt a pénzszállító, miután milliókat lopott munkája közben

Sikkasztás miatt emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy pénzszállító cég alkalmazottja ellen. A vádirat szerint a harmincas éveiben járó vádlottnak a bankautomatákban lévő pénzkazetták feltöltése volt a feladata, azonban anyagi gondjai miatt elhatározta, hogy hozzányúl a rábízott összegekhez. Először egymillió forintot vett el, melynek egy részéből rendezte adósságait, a másik részét pedig szerencsejátékra költötte. Utóbbin nem nyert, ezért úgy döntött, hogy ismét egymillió forintot vesz el az automatákba szánt pénzből. A férfi 2021 áprilisáig hat bankautomatából összesen 14 millió 664 ezer forintot lopott el. A férfi a hiány leplezésére álrablást…

Tovább olvasom

A kormány tényként közölte, hogy vádat emeltek a NERbot készítője ellen, miközben az ügyészség elismerte, nem tartanak ennél a stádiumnál

A kormányzati médiakommunikáció vagy ismét óriásit hazudott, vagy netán máris előre tudják a megújított és kibővített nyomozás eredményét? Egyik megoldás sem hangzik túl jól. A héten megint kiderült, hogy akár egy egyszerű robot is alkalmas arra, hogy tömegesen töltsék ki vele a nemzeti konzultáció online kérdőíveit. Tomanovics Gergely a Youtube-csatornáján élőben közvetítette, ahogy több ezer konzultációs kérdőívet tölt ki egy algoritmussal, a kormányzati honlapon napokig nem ütközött különösebb akadályba. Pedig nem ez volt az első alkalom, 2020 szeptemberében egy hobbiból programozni tanuló férfi szintén tömegesen kezdete kitölteni az akkori konzultációt. A kormány a mostani…

Tovább olvasom