A rendőrök egy recski nőt és egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akik nem csak fürödni mentek a jászsági strandokra. Bejelentés tett a rendőrségen egy szolnoki lakos 2023. augusztus 3-án, hogy aznap délben ismeretlen elvitte az egyik jászberényi strandon a mobiltelefonját és 17 000 forintját. A tolvaj magához vette a sértett öltözőszekrényének kulcsát, amit az az egyik medence melletti fogasra akasztott fel, majd elvitte az oda bezárt értékeit. A rendőrök a helyszínen a biztonsági kamera felvételei alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket még ott találtak a strandon. Egy recski férfit és egy…
Tovább olvasomCímke: Szolnok
Talált egy elvesztett SZÉP-kártyát Szolnokon, majd a rajta levő 600 ezret el is vásárolgatta
Mindezt nagyon gyorsan, mire a pórul járt áldozat le akarta tiltatni a kártyát, már nem volt rajta semmi. A szolnoki férfi társaival annyira sok mindent vásárolt a hirtelen jött lehetőséget kihasználva, hogy csak taxival tudták hazavinni az árut. A rendőrök azonban beazonosították és elkapták mindannyiukat.
Tovább olvasomSzalay Ferenc részt vehetett egy Pránanadi eseményen
A különleges rendezvényre a hírek szerint csak nagyon különleges személyek kaphatnak meghívást. Ezek után valószínűsíthető, hogy a polgármester és a spirituális csapat nem ápolnak rossz viszonyt. Az pedig évtizedes vita, hogy ki hisz és ki nem hisz a spirituális erőkben.
Tovább olvasomBűnügyi felügyeletben van a kamionnal ittasan halálos balesetet okozó férfi
A Szolnoki Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt indítványozta annak az örményesi tartózkodási helyű kamionsofőrnek a letartóztatását, aki halálos balesetet okozott, mert ittasan vezetett.
Tovább olvasomA szoknya alá dugva loptak horgászorsót és mobilt, de lebuktak
Egy tiszaföldvári férfi és nő horgászorsókat és mobiltelefont rejtettek az asszony szoknyája alá, de mindkét alkalommal lebuktak. A szolnoki nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Tovább olvasomSzalmabála, száraz fű és aljnövényzet is lángra kapott Szolnokon és megyénk több pontján
Szerdán közel egy időben négy, nagy kiterjedésű szabadtéri tűzhöz kellett vonulnia a tűzoltóknak vármegyénkben – adta hírül a megyei Katasztrófavédelem.
Tovább olvasomGyőzött a Karcag, kikapott a Cegléd, de volt megyei érdekeltségű döntetlenünk is
A Szolnok éppen a Martfű ellen játszott döntetlent. A Karcag pedig “idegen pályán” verte a Tiszafüredet. NB III-as körkép a hétközi fordulóból.
Tovább olvasomIsmét komoly gond volt a szolnoki vasútvonalon, talán estére helyreáll a közlekedés
Gyalogost gázolt a vonat, emiatt óriási fennakadások lettek a Budapest-Szolnok-Békéscsaba vasútvonalon.
Tovább olvasomPor izzott egy szolnoki üzemben
Izzott a por egy kétezer-ötszáz négyzetméteres hegesztőcsarnok elszívórendszerének porleválasztó kamrájában szerda hajnalban a szolnoki Bánki Donát úton – adta hírül a megyei Katasztrófavédelem honlapja. A közlemény szerint a szolnoki hivatásos tűzoltók vízsugár fedezete mellett belülről, illetve magasból mentő használatával kívülről bontották meg az elszívórendszert, és az izzó részeket eltávolították, eközben pedig egy gázfogadó berendezést áramtalanítottak. A csarnokban hatvanöt ember tartózkodott az eset idején, ők a tűzoltók kiérkezése előtt elhagyták az épületet. Fotó: Szolnok HTP
Tovább olvasomSzerdán és csütörtökön a Jászkunság több helyén is készüljünk a Gripenek hangzavarára
Ebben a két napban délutáni és éjszakai repülésekre készüljünk, illetve leginkább az ezzel járó, nem éppen kellemes és halk hanghatásokra. Tiszafüred, Mezőtúr és Szolnok is érintett.
Tovább olvasom