Egy héttel az eltűnése után találták meg az idős szolnoki hölgyet, de már nem lehetett rajta segíteni

Megosztás

A 79 éves Marika nénit rengetegen keresték Szolnokon és környékén, most találták meg, de sajnos már nem tudták megmenteni az életét, túl késő volt.

Németh Mária november 5-én, dél körül tűnt el, amikor boltba indult szolnoki otthonából, de az üzletbe már nem érkezett meg. Útközben nyoma veszett, hollétéről sokáig semmit sem tudtak, hiába kereste a rendőrség, a család és a kutatócsapatok is. Most megtalálták, de már későn.

Csillik Gyula Balázsné, lánykori nevén Németh Mária Terézia eltűnése akkor lett gyanús, amikor az üzletbe indulása után pár órával sem tért haza. Az idős hölgy férjével élt, aki azonnal jelezte fiuknak az eltűnést, és megindult a keresés. Azóta már az internetet is bejárta a néni fotója, de egész Szolnok és környéke is ki volt plakátozva Mária néni fotóival. A keresés egy hétig tartott, de hiába: a nénit bár megtalálták, már nem lehetett rajta segíteni. 

A Metropolnak Mária néni unokája, Csillik Orsolya nyilatkozott, aki elmondta, hogy az eltűnése utáni este óta folyamatosan keresték a nénit, bejárva minden olyan helyet, ami ismerős lehet a számára. A terület azonban lefedhetetlen volt, hiszen Szolnokon akár buszra is szállhatott a 79 éves, demens néni.

Mivel nyugdíjasként egy igazolvánnyal is tudott utazni, így még a buszsofőrök sem szólhattak neki, hogy rossz irányba indul, mostanra szinte bárhol lehet, hatalmas a terület, ami szóba jöhet

– nyilatkozta az unoka kétségbeesve még a keresés alatt, hozzátéve, hogy a legnehezebb ilyenkor elviselni a tehetetlenséget, amit a család érez. Egy héttel Németh Mária Terézia eltűnése után megjött a hír, amitől mindenki félt: a nénit megtalálták, de már nem lehetett rajta segíteni. A kutatók jól érezték, hogy bárhol lehet a néni: a Szolnoktól 12 kilométerre lévő Zagyvarékas külterületén találtak rá.

„Sajnálattal értesítünk mindenkit, hogy a 2023. 11. 05-én szolnoki otthonából eltűnt, 79 éves Német Máriát, eltűnését követően egy héttel megtalálták Zagyvarékas külterületén, életén azonban már nem lehetett segíteni. Halálának körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretén belül vizsgálja. Családjának, szeretteinek ez úton is őszinte részvétünket fejezzük ki. A keresésében segítőknek hálásan köszönjük munkájukat. Nyugodjék békében immár” – írta az Eltűnt Személyek Keresése E.Sz.K Hungary oldala Facebookon. 

A szörnyű hírre unokája is reagált. 

Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, különösen a barátainknak, akik részt vettek a helyszíni keresésben. Nagy Lacinak és Turi Lacinak, hogy szakmai tudásukkal is az ügy mellé álltak

– nyilatkozta a Metropolnak Csillik Orsolya. 

Kapcsolódó cikkek