Tipikus! Rétvári szenzációs sikerként könyvelt el egy fideszes programot, miközben csak a számolási módszer változott

Olyan, mint a munkanélküliség. Vegyünk ki a kötelező ellátásból több tízezer embert, már ne legyen jogosult rá, máris elmondható, hogy kevesebb az álláskereső Magyarországon. Ezúttal a büszkélkedés alapja az, hogy kevesebben élnek túlzsúfolt otthonokban. Ezek az emberek nem laknak hirtelen tágasabb helyen, csak a konyhákat is lakóhelyiségnek tekinthetik. Tehát ugyanott, ugyanannyian laknak, csak mivel egy 4 négyzetméter feletti konyhát már lakóhelyiségnek lehet tekinteni az új számítási módszer szerint, hirtelen kevesebb, mint a felére csökkent a “problémás” családok aránya. Így is lehet sikereket elérni, a Fidesz-KDNP kifejezetten szeret statisztikákkal ferdíteni, mai…

Tovább olvasom

Hat éve nem volt olyan magas a halálos munkabalesetek száma, mint tavaly

2021-ben az egy évvel korábbinál 1225-tel több, összesen 21 591 munkabaleset történt Magyarországon – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ugyan hosszabb távú összehasonlításban ez még mindig nem túl magas szám, ugyanis 2016 és 2019 között minden évben több baleset történt ennél munka közben, ahogy 2006 előtt is. A halálos munkabalesetek száma az egy évvel korábbi 64-ről 84-re nőtt. Ez 2015 óta a legmagasabb éves adat, sőt, 2010 óta is a második legnagyobb. 2020-ban sokkal kevesebben dolgoztak a munkahelyükről, 2021-re ez a szám már nőtt, így a munka közben elszenvedett kisebb baleseteket…

Tovább olvasom

Hatalmasat nőtt a válások száma Magyarországon

Öt éve nem volt annyira sok válás Magyarországon, mint tavaly – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Az előzetes adat szerint 18 300 házasság ért véget 2021-ben válással, több, mint 2017 óta bármelyik évben. 2020-ban ugyanez a szám 14 979 volt, 2019-ben 17 600. Az egy év alatti 22 százalékos növekedésből könnyű lenne elsőre arra gondolni, hány alapból sem túl jó házasság felbomlásához adta meg a végső lökést a 2020-as (vagy 2021 eleji) kényszerű összezártság. De ennél sokkal egyszerűbb magyarázat is van. 2021-ben minden ügyintézés könnyebb lett, ahogy vége lett a járvány miatti korlátozásoknak,…

Tovább olvasom

Magyarországon már az aktív lakosság szinte száz százaléka internetezik

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2021-ben végzett reprezentatív kutatása 3000 háztartás 8130 személyének hírközlési szokásait vizsgálta – számolt be a HVG. Ebből kiderült, Magyarországon az internetet használók száma az aktív korosztályban gyakorlatilag elérte a lehetséges felső korlátot. A kapott adatokból megállapították, hogy a 15–50 éves korosztály tagjainak 97,1 százaléka rendszeresen használja az internetet. Kiderült az is, hogy a 15 év alattiak körében nem teljes körű az internethasználat, bár a rászokás egyre fiatalabb korban kezdődik. A vizsgálatban részt vevő családok szerint a 2 éves gyerekek 4 százaléka már internetezik, a…

Tovább olvasom

A jómódú családokban kimutathatóan kevesebb az elhízott gyerek

„A magasabb társadalmi-gazdasági státuszú családokban alacsonyabb a kisgyermekkori elhízás esélye, mint az alacsonyabb státuszú családokban” – állapította meg új kutatásában a Népességtudományi Kutatóintézet két kutatója. Szabó Laura és Boros Julianna szerint a fenti összefüggés erősségét befolyásolják a család szokásai is, így például az is, hogy az anya dohányzik-e, szedett-e várandósan folsavat, tervezett gyerek volt-e és hogy az anya szoptatta-e féléves koráig. Értelemszerűen befolyásolja az elhízást, ha a gyerek 18 hónapos korától nagyobb mennyiségben eszik egészségtelen ételt, illetve ha sokat tévézik, telefonozik, tabletezik.   A kisgyermekkori elhízás kockázatát ugyanakkor mérsékelni tudja, ha a szülők…

Tovább olvasom

Egy friss kutatás szerint öt magyarból négy már a kampány előtt eldöntötte, hova voksol

Közvélemény-kutatást készített a Závecz Reasearch a Közép-európai Egyetem Demokrácia Intézetének megrendelésére az országgyűlési választásokról – közölte a Telex. Az elmúlt hetekben egyre többen beszéltek arról, hogy a Fidesz-KDNP az utolsó 1-2 héten nyerte meg a választást, a kampányfinisben döntöttek többen a kormánypártok támogatása mellett. A felmérés szerint azonban a szavazók több mint a 80 százaléka még a kampány előtt, sőt évekkel korábban eldöntötte, hogy melyik pártra, pártszövetségre fog szavazni. A kampány ugyanakkor minden ötödik állampolgárra hathatott, ezen belül minden tizedik nyilatkozott úgy, hogy az utolsó 1 hónapban döntött, míg az utolsó héten…

Tovább olvasom

Az egész EU-ban nálunk kötik a legtöbb házasságot

Ezer lakosra 6,88 házasságkötés jutott 2020-ban az Eurostat legfrissebb adatai szerint, ez egy százaléknál is több, mint a házasodási hajlamban második helyezett Lettországban (5,63) és a harmadik Litvániában (5,47), írja az Európai Unió statisztikai hivatal adatai alapján a Qubit. Az EU átlag 3,2 százalék, tehát fele a magyar házasságkötési hajlandóságnak. 2020-ban az 1,4 millió házasságkötés mellett 700 ezer válást regisztrált az Eurostat. Magyarországon ezer főre vetítve 1,52 válást jegyeztek be, ami alig tér el az 1,6-es EU-s átlagtól. Legkevesebben egyébként Máltán (0,5) és Szlovéniában (0,8) váltak el, a legtöbb házasságot pedig Lettországban (2,7)…

Tovább olvasom

A magyarok több mint kétharmada egyetért a tanárok sztrájkjával

A Pulzus Kutató Napi.hu számára készített friss, országos, reprezentatív felmérése szerint a lakosság több mint kétharmada egyetért a pedagógusok sztrájkjával, és további 18 százalék vélekedik úgy, hogy valóban alacsony a tanárok fizetése, de sztrájkolniuk azért nem kellene – írja a Napi.hu. A Pulzus Kutató felmérése szerint a teljes népesség 67 százaléka ért egyet a sztrájkkal, ha pedig azokat is idevesszük, akik részben támogatóak, de más módszert javasolnának, a magyarok 85 százaléka áll ki a tanárok mellett. 15 százalék szerint viszont az érintettek épp elég kedvezményben részesülnek így is a hosszú szünetek és a…

Tovább olvasom

Autóutasként haltak meg a legtöbben a balesetekben

2020-ban 1956 óta a legkevesebb baleset történt a magyar közutakon, 2021-ben pedig csupán 2,5 százalékkal nőtt az előző évihez képest a balesetek száma. Azonban a halálos kimenetelű tragédiáké több mint háromszor nagyobb mértékben, 8,4 százalékkal emelkedett. A 2020-as évvel összevetve ráadásul 16 százalékkal több volt az áldoza­tok száma, és az is feltűnő, hogy sokkal több utasáldozatot követeltek e szerencsétlenségek, mint korábban bármikor. Szakértők szerint ők jellemzően nem voltak bekötve, az ütközés hatására kirepültek az autóból, és fának, falnak, az úttestnek csapódtak, illetve a jármű alá szorultak.

Tovább olvasom

Jelentősen nőtt a rendszeres alkoholfogyasztók száma

A diplomások között nőtt leginkább a nagyivók aránya tíz év alatt: a számuk gyakorlatilag megduplázódott 2009 és 2019 között – írta a Népszava a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.  A teljes népességre vetítve 2009-ben 2,9 százalék volt a rendszeres alkoholfogyasztók aránya, de 2019-re ez már 6,1 százalékra növekedett. Eközben az alkoholt ritkán fogyasztók aránya csökkent a diplomások között: korábban 24,5 százalékuk vallotta magáról, hogy egyáltalán nem iszik alkoholt, 2019-ben már csak 16,6 százalék számított közöttük absztinensnek. A legfeljebb nyolc általános végzettséggel rendelkezők között már nincsenek ilyen jelentős változások az említett tíz…

Tovább olvasom