Hétfő reggel két különböző probléma is jelentős fennakadást okozott a vasúti közlekedésben, éppen az érettségi időszak első napján.
Tovább olvasomCímke: máv
MÁV: Jön a hosszú hétvége, a szolnoki vonalon is érdemes előre tervezni
A húsvétot követően a május 1-jei hosszú hétvégére igyekszik felkészülni a MÁV-csoport – közleményükben úgy írtak, országszerte megerősített járműkapacitással, több vonattal és autóbusszal szolgálják ki az utazóközönséget. Az utasokat arra kérték, lehetőség szerint elővételben váltsák meg jegyeiket, ezzel is segítve a forgalom előrejelzését és az extra kapacitások hatékony elosztását.
Tovább olvasomMÁV: kigyulladt egy motorvonat a szomszédban, az 50 utas időben kimenekült
Ötvenen utaztak azon a vonaton, amelyik kigyulladt a hétvégén a szomszédos megyében. Az utóbbi években feltűnően megszaporodtak a tűzesetek a magyarországi vasúti szerelvényeken.
Tovább olvasomIsmét brutális késést hozott össze a MÁV a reggeli órákban
Csütörtök kora reggel biztosítóberendezési hiba miatt Szolnokon átmenetileg nem közlekedtek a vonatok Újszász irányába és onnan vissza, míg Cegléd felé csak korlátozottan jártak a szerelvények. A Szolnok és Budapest közötti utasoknak emiatt jelentős, 30-60, néhol akár 60-120 perces késésekkel, kimaradó vonatokkal és pótlóbuszos átszállással kellett szembenézniük.
Tovább olvasomMÁV: A mai napot sem úsztuk meg fennakadás nélkül Szolnok megyében
A MÁV közleménye szerint forgalmi fennakadásokra és késésekre kell számítani egyes vasútvonalakon egy technikai meghibásodás következtében.
Tovább olvasomMÁV: felsővezeték-meghibásodás a szolnoki vonalon, kaotikussá vált a közlekedés
A Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonal utasai mérgelődhettek leginkább, a menetrendet el lehetett felejteni, egy járat teljesen ki is maradt.
Tovább olvasomTapasztalta már? Keddtől tisztább IC-járatokon utazhatunk
Az ígéretek szerint keddtől már az indulástól az érkezésig tiszta InterCity-járatokon utazhatunk, emlékeztetett a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán.
Tovább olvasomMa elindult az új MÁV+ applikáció
Elindult az új MÁV+ applikáció és ezentúl utazó takarítók teljesítenek szolgálatot az ország minden InterCity-járatán és az út egészében, legalábbis Lázár János ígérete szerint.
Tovább olvasomKésnek és egyes járatok ki is maradnak az óraátállítás miatt
Ahogy arról korábban beszámoltunk most vasárnap hajnalban kell majd előreállítani az órákat, ezzel pedig beköszönt a nyári időszámítás. A MÁV tájékoztatása szerint emiatt több járat is késik, egyesek pedig ki is maradnak majd.
Tovább olvasomÉjszakai karbantartási munkákra figyelmeztet a MÁV Szolnokon
A Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonalon előre ütemezett éjszakai karbantartási munkálatokat végeznek, amelyek zajjal járhatnak.
Tovább olvasom